Search by category:
Egyéb kategória

Redzic: Nem akartuk, hogy ünnepeljen a Slovan, de a 0:0 elfogadható

Redzic: Nem akartuk, hogy ünnepeljen a Slovan, de a 0:0 elfogadható

Lencsés Zoltán

2024. 04. 14., v – 18:06

Így látta a Slovan–DAC (0:0) bajnoki labdarúgó-mérkőzést Redzic Damir és a két vezetőedző.

A mérkőzés után Redzic Damir, a dunaszerdahelyiek 21 éves magyar támadója nyilatkozott lapunknak, aki becserélése után aktívan mozgott a Slovan-védők gyűrűjében. „Szerintem jól játszottunk. Egyik csapatnak sem volt túl sok helyzete. Próbáltunk támadni, közben védekezésben egységesek voltunk. Sikerült megvalósítani mindent, amit kért az edzőnk: fegyelmezett volt a védelem, és tudtunk kontrákat vezetni. Nem akartuk, hogy előttünk ünnepeljen a Slovan, de a 0:0 egy elfogadható eredmény” – mondta a magyar anyától és bosnyák apától származó Redzic, aki anyanyelvi szinten beszél magyarul. A szélsőt jövőjéről is kérdeztük (a Ferencváros kölcsönjátékosaként a szezon végéig köti szerződés Dunaszerdahelyhez), de egyelőre nem tudott semmi konkrétumot mondani. „Egyelőre azt tartom a legfontosabbnak, hogy a hátralevő mérkőzéseken is pályára lépjek, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő” – fogalmazott.

Redzic legközelebb szombaton bizonyíthat a MOL Arénában, a DAC 18 órakor a rózsahegyieket fogadja. A hétvégi fordulóban nem csak a bajnoki cím sorsa dőlt el: a sereghajtó aranyosmarótiak kiestek a Niké Ligából.

Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője gratulált Vladimír Weissnek a bajnoki címhez, és Redzichez hasonlóan úgy vélekedett, a 0:0-val teljesítették céljaikat. „Tudtuk, hogy nehéz itt játszani, hogy a Slovan erős támadósorral rendelkezik. Próbáltuk kilencven percen át megoldani az egy-egy elleni szituációkat és helyzeteket kidolgozni, mindez sikerült is. Ez a pont nagyon értékes számunkra, de most már előre tekintünk.”

„A DAC észszerű taktikát dolgozott ki és a pontért jött. Megnyerhettük volna a meccset, de ki is kaphattunk volna. A végén csak félhelyzeteink voltak, és nem voltunk olyan effektívek, mint az elmúlt hetekben. A Slovannál a bajnoki cím megszerzése az egyértelmű cél, figyelembe véve a feltételeket és a játékoskeret minőségét” – értékelt idősebb Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője. Weisst arról is kérdezték, mi az oka annak, hogy csapata ennyire simán megnyerte a bajnoki címet, miközben a tavalyi szezon egy utolsó fordulóig tartó versenyfutás volt. „Az döntött, hogy a riválisaink elvesztettek néhány kulcsjátékost és nem tudták megfelelően pótolni őket. Tőlünk is távozott Csavrics, a fiam pedig sérült volt, de a terhet és a góljaikat a többi játékosunk szépen elosztotta egymás között. A nyáron meg kell erősíteni a keretünket. Ami idén elégnek bizonyult, jövőre nem biztos, hogy elég lesz.”

Játékvezető: Marhefka, 9160 néző

Sárga lap: Tolic, ill. Trusa, Csinger

SLOVAN: Borjan–Blackman (81. Pauschek), Bajric, Kasia, Wimmer (58. Tolic), Vojtko (78. Zmrhal)–Szavvidisz, Kucka–Barszegjan, Strelec (81. Sharani), Marcelli (78. Weiss)

DAC: Popovics–Andzouana, Csinger, Kacsaraba, Brunetti, Mendez (70. Gouré)–Dimun, Herc (70. Káčer), Vitális (88. Haratyin)–Koné (67. Redzic), Trusa (88. Gruszkowski)

Slovan–DAC 0:0

Read More

Post Comment