Közel 70 új gyereket várnak jövőre a bősi alapiskolában
2024. 04. 17., sze – 12:56
A héten iratkozhattak be azok a most még nagycsoportos óvodások, akik jövőre megkezdik a 2024/2025-ös tanévüket. A bősi Amade László Alapiskolában számítanak néhány halasztóra, de így is minimum 60 gyerekkel számolnak.
Egy átfogó, központi ünnepség keretében zajlott az iskolai beíratás Bősön, a magyar tannyelvű alapiskolában. Voltak, akik még korábban, az interneten adták le jelentkezésüket, de egy szülő kivételével ők is mind eljöttek, hogy személyesen részesei lehessenek az rendezvénynek. Az eddigi adatok szerint 65 gyermek iratkozott be a következő, 2024/2025-ös tanévre, az interneten egészen április végéig adhatják le jelentkezéseket.
A beíratás napján a gyerekek és kísérőik megérkezése után indult az ünnepi műsor, ahol a köszöntőket követően a diákok léptek a közönség elé. Először a nagyobbak, a 4. és 5. osztályos tanulók énekeltek a jelenlévőknek, majd a 2. évfolyam készült egy vicces hangvételű zenés, verses összeállítással.
„A tortateremben folytatódott a program, ahova kollégáink átvonultak a gyerekekkel. Itt Zalka Judit, a komáromi Munka Utcai Alapiskola pedagógusa várta a kicsiket a Bőröndmesék című összeállításával. Egy alsó tagozatos tanítónőnk pedig aerobikkal készült. Mialatt a gyerekeknek meséltek és kicsit megmozgatták őket, addig a szülőkkel kitöltöttük a szükséges nyomtatványokat”
– tudtuk meg Sebő Renátától, a bősi Amade László Alapiskola igazgatójától.
Szerettük volna megtudni, hogy a szülők milyen speciális kérdésekkel fordultak az iskolavezetéshez, illetve a pedagógusokhoz, hogy mire voltak a leginkább kíváncsiak a rendezvény során. Az igazgatótól megtudtuk, hogy idén alig volt ilyen.
„Ez alkalommal valahogy nem volt ilyen különleges kérdésük. Sok szülő van most, akiknek már ide jár egy, vagy több gyereke, ezért ismerik az iskolát, valamint olyan szülők, akik egykori diákok voltak. Azt a visszajelzést kaptam, hogy csupa pozitív dolgot hallanak az intézményről és a közösségi oldalunkon is látják, hogy mennyi minden történik még tanításon kívül is. A szülőket talán leginkább az érdekelte, hogy ki lesz majd gyermekük osztályfőnöke”
– osztotta meg.
Az iskolai speciálpedagógus, aki pedagógiai asszisztensként dolgozik az intézményben, a rendezvény teljes időtartama alatt a szülők és kísérők rendelkezésére állt. Egy külön teremben fogadta őket, ahol választ adott az iskolaérettséggel kapcsolatos kérdésekre, valamint olyan gyermekek szülei is felkereshették, akiknek már van egy meglévő diagnózisuk. Tanácsokat adott és igyekezett segíteni a konkrét esteknél.