Napköziben jártunk
2024. 04. 18., cs – 13:15
Látogatóban jártunk a Kodály Zoltán Alapiskola napközijében. A gyerekek arról érdeklődtek, hogyan készül az újság, hány embernek a munkája kell a megjelenéséhez, majd ők is elkészíthették a saját napilapjukat.
A galántai Kodály Zoltán Alapiskola napközijének vezetője, Takács Krisztina meghívására az iskolába látogattunk. A pedagógusok a szabadidős tevékenység keretében rendszeresen olvasnak fel részleteket a napköziseknek különféle folyóiratokból, újságokból, diáklapokból, könyvekből.
„Az ebéd utáni pihenő jó alkalom a felolvasásra. A gyerekek érdeklődőek, számtalan kérdést tesznek fel az olvasottakkal kapcsolatban, így például az újságírásról is többször kérdeztek. Innen jött az ötlet, hogy megszólítsuk az Új Szót, hogy a gyerekek választ kapjanak a kérdéseikre. Szerettem volna velük megismertetni a híradásnak ezt a kézzel fogható formáját. Azt is fontosnak tartottam, hogy megtudják, Szlovákia egyetlen máig működő magyar napilapja az Új Szó, és hogy milyen intenzív munka folyik a háttérben a szerkesztésétől a megjelenéséig”
– mondta el Takács Krisztina.
A kérésnek eleget téve a régió rovat vezetőjével, Károly Zsolttal történt ötletelés és egyeztetés után jómagam látogattam el az iskolába. A napköziben az elsős, a másodikos és a harmadikos gyerekek két csoportban vártak a kommunikáció és információfeldolgozás foglalkozáson. Rövid ismertetőt tartottam a több mint 75 éves napilap indulásáról, történetéről. A gyerekek közül többen elmondták, hogy hány éves a nagymamájuk, nagypapájuk, kiszámoltuk, hogy élt-e már, illetve hány éves volt, amikor 1948. december 15-én megjelent az Új Szó első száma. Közösen megbeszéltük, mit jelentenek a napilap, a galántai régió, a tudósítás, a rovat és más fogalmak. A gyerekeket főként az érdekelte, hogyan készül a lap, ki dönti el, hogy mi kerül a címlapra, honnan veszik az újságírók a témákat, a friss híreket, milyen papírból készül az újság, miért szürke az újságpapír és készülnek-e interjúk, riportok az iskolában. Egyikük afelől érdeklődött, hogy van-e cenzúra, majd a többieknek el is magyarázta, mit jelent ez a szó. Megtudták, hogy hány ember munkája kell ahhoz, hogy elkészüljön az újság, hogy mit csinál a szerkesztő, a korrektor, a tördelő, a grafikus, mit jelent a lapzárta és hány emberből áll a szerkesztőség. Toronyi Xénia grafikus kollégánknak köszönhetően a gyerekek a kivetítőn megnézhették az Új Szó első lapszámának címlapját, majd további felvételeket az újság történetéből. Külön erre az alkalomra elkészített egy fejléccel ellátott üres címlapot, amelyet a gyerekek régi újságokból kivágott cikkekkel, képekkel töltöttek meg. Talán ez volt a legizgalmasabb része a találkozónak, a gyerekek lelkesen nyírtak, ragasztottak arra is odafigyelve, hogy témák szerint csoportosítsák a kivágásokat és többé-kevésbé betartsák az újság szerkesztésénél is használt fontossági sorrendet. A pedagógusok visszajelzései alapján azóta két gyerek is bejelentette, hogy újságíró vagy lapszerkesztő szeretne lenni.