Search by category:
Egyéb kategória

Ennyivel drágulhatnak az üdítők és az energiaitalok

Ennyivel drágulhatnak az üdítők és az energiaitalok

Kulcsár Péter

2024. 04. 21., v – 08:13

Új adó bevezetését tervezi a kormány, amely az édesített üdítőitalokat fogja érinteni.

A drágulás az üzletekben is megjelenhet: többek között az instant italok, a szirupok, a cukrozott üdítők és az energiaitalok lehetnek érintettek az áremelésben. A pénzügyminisztérium az adóemelés révén duzzasztaná az államkasszát – számolt be az Openiazoch.sk portál.

Amennyiben a kormány, továbbá a parlament elfogadja a törvénymódosítást, 2025. január 1-jétől az ízesített üdítőitalok adója literenként, illetve kilogrammonként 0,15 euró lenne. Az áremelkedés ebben az esetben legfőképpen az ízesített, szénsavas italokat, a gyümölcsleveket, a joghurtokat, a tejes italokat, a növényi tejeket és az alkoholmentes söröket és borokat érintené.

Az energiaitalok esetében 0,30 euró/literes adóteherrel számolhatnának majd a kereskedők, míg a folyékony koncentrátumoknál – például szirupoknál – 1,05 euró/literes emelkedés történhet.

A szilárd koncentrátumok, úgymint az instant és por alapú italok, valamint granulátumok adómértéke kilogrammonként 4,30 euró lenne.

A törvénytervezet május 10-ig véleményezési eljárás alatt marad, a tárca várhatóan ezután nyújtja be javaslatát a kabinetnek.

Read More

Post Comment