Kevin túl komolyan vette a feladatot. Amikor már ötödször szaladt vissza hozzám címjavaslattal, beláttam, hogy ez rossz ötlet volt. A paradicsom szóhoz ugyanis ragaszkodtam, mert végig ott éreztem magam a Nová Cvernovkában csütörtöktől vasárnapig hajnalig – a hozzám hasonló zeneőrültek között, akiknek ez teljesen normális időtöltés. Viszont a paradicsom szó angolul nem hozható össze az egyébként Kevin által is preferált vegán étrenddel. Úgyhogy hagyjuk is ezt, térjünk rá a zenei kínálatra.  

Az Egyesült Államoktól Belgiumon át Libanonig összesen mintegy hatvan fellépő kellette magát ezen a showcase-fesztiválon, amely félig a szakmának, félig a közönségnek szólt. A koncertek itt a szokásosnál rövidebbek, a szervezők negyven percet javasolnak mindenkinek, ennyi idő alatt a szakemberek el tudják dönteni, akarják-e az adott produkciót a fesztiváljukra, klubjukba, stúdiójukba. Az utcáról betérő nézők pedig új kedvencekre bukkanhatnak. Én a két célközönség között találtam magam – csak azzal tudom egyengetni a számomra izgalmas feltörekvők karrierjét, hogy írok róluk, interjút készítek velük. Ez is nagy segítség, bizonygatták az érintettek, akik egyébként jelképes háromszáz eurós gázsiért léptek fel Pozsonyban, ami természetesen a benzínköltségre sem elég.

A szervezők ezért olyanokat is igyekeznek becserkészni, akik a környéken turnéznak – többen említették, hogy előző nap Budapesten, Bécsben vagy Prágában játszottak, és azért ugrottak el a Sharpe-ra a szabadnapjukon, mert itt vannak a fontos fesztiválok és egyéb fórumok megmondóemberei. (YouTube-nézettség és közösségi oldalkövetések ide vagy oda, a kisebb színpadok kínálata sok fesztiválon úgy áll össze, hogy a szakemberek élőben megnéznek egy csomó előadót, és azokat hívják, akik illenek a fesztivál koncepciójába. A híres barcelonai Primavera Sound programszervező nagyasszonya például azt mondta az egyik szlovák zenekarnak, hogy el tudná képzelni őket naplementekor a legkisebb színpadon, amikor még nem kell világítani, de a lenyugvó nap hátulról szépen kirajzolja a sziluetteket – mert az ő zenéjük pont oda és akkorra passzol). 

Ez volt a hatodik Sharpe, mára összeállt a szakmai vendéglista. Pozsony felkerült az alternatív zenei térképre, a nagyközönség pedig hálás a lehetőségért, hogy láthat izlandi elektro-folk tündért, tubával feltuningolt litván noise-zenekart, ír underground techno-triót, berlini poszt-diszkócsapatot, horvát indie lányzenekart, varázslatos libanoni énekesnőt, amerikai post-punk brigádot… Esténként koncertek zajlottak, napközben pedig egy szakmai konferencia, amelyen a zenészek is ott ültek. A témák idén a turnészervezés gyakorlati kérdéseitől a könnyűzene és a politika kapcsolatán át a fesztiválok költségvetésének racionalizásásáig terjedtek, de ez önöknek már nyilván túl sok lenne a jóból, legalább is mostanra. Ígérem, hogy folyt. köv., hiszen félig-meddig laikusként én magam is annyit tanultam ez alatt a két és fél nap alatt, mintha elvégeztem volna egy zenei menedzsertanfolyamot. A sok jó koncertről nem is beszélve.