Júniusban EP-választásokat tartanak. Milyen állapotban éri az Európai Uniót ez a választás?

Brüsszelben létezik a „permakrízis” elnevezés, ami jelzi, hogy egyik válság a másikat éri. Mintha egy véget nem érő válsággal lenne dolgunk, miközben persze ez sok válság összessége. A pandémia nem ugyanaz, mint a háború. Másfajta módon kell rájuk reagálni. De azt is szokták mondani, hogy az Európai Uniót a válságok erősítik, mivel mindig tud valamilyen választ adni. Nem tudjuk azonban, hogy a sok válság erősebb összetartást eredményez-e, vagy felerősödik a nacionalizmus és az uniószkeptikusság. Ez egyébként téma volt már öt és tíz éve is. Most két csoport valószínűleg erősödni fog: az Európai Konzervatívok és Reformisták, és az Identitás és Demokrácia. Hagyományosan a jobbközép, a balközép és a liberálisok együttműködése szokta irányítani az Uniót, most azonban nem tudjuk, megmarad-e egy az európa- és integrációpárti nagykoalíció, vagy az Európai Néppárt meggondolja magát, szívesebben működik együtt a konzervatívokkal.

Brüsszel bürokrata fellegvárnak tartják. Van érdemi tétje a választásnak? 

Minden fővárosban a tisztviselők valamilyen folytonosságot képviselnek, de mindig a hivatalba kerülő politikai vezetők határozzák meg azt, hogy milyen irányba megy a kormányzás. Vannak konkrét példák arra, hogy miért nagyon nem mindegy a következő parlament összetétele. Két és fél éve tart a háború, miközben a Nyugat-Balkánnak több, mint húsz éve meg lett ígérve az uniós tagság. A legtöbb vélemény szerint az Uniót először meg kell reformálni, hogy a bővítés megtörténhessen. Mindenki nagyon szeretne bővítést, de hogyan módosítjuk a szerződéseket, ha ennyire polarizálódnak a vélemények, és Brüsszelbe nem kompromisszumokat kötni járunk, hanem például Orbán Viktor mintájára szabadságharcot vívni egy közös európai iránnyal szemben? A reformok szempontjából tehát nagyon nem mindegy, milyen lesz az Európai Parlament összetétele, milyen biztosok kerülnek a hivatalba, és ki lesz a bizottság elnöke.

Ön szerint mennyire biztos Ursula von der Leyen következő pozíciója, ki lehet a következő főbiztos?

Von der Leyen pozíciója messze nem annyira erős, mint az kívülről esetleg látszik. Amikor a pártja egyetlen indulóként jelöltté választotta Bukarestben, nagyjából húsz százalék nem szavazott rá. Másrészt az is sokaknak szemet szúr, hogy akár a Konzervatívokkal és Reformistákkal is együtt tud működni, ezt nem kevés kritikával és gyanakvással fogadják. Elképzelhető, hogy mint öt éve, a Néppártot megkérik, szíveskedjék előállni egy más jelölttel. Sokat számít, hogy a Néppárt és a szocialisták miben és kikkel tudnak megállapodni. A liberálisok is sokat számítanak, mivel több országban is a miniszterelnököt adják. Bár vissza fognak esni a választásokon, de nem lehet őket úgy kezelni, mintha a partvonalon lennének.

A másik előre vesztesként elkönyvelt pártszövetség a nagykoalíció másik potenciális tagja, a zöldek. Miért gyengültek meg ennyire?

Ennek van egy objektív és egy szubjektív oka. Az objektív, hogy öt évvel ezelőtt az európai országokban gazdasági növekedés volt és a fiatalok klímaügyi követeléseinek senki nem látta akadályát. Kevesebb embernek jelentett gondot, mi lesz a hónap végén, és ezért többen tudnak gondolni arra, hogy mi lesz a következő évezredben, fent tudunk-e maradni. Van szubjektív ok is, például ha megnézzük, hogy Németországban a zöldek hogy viselkedtek az előző időszakan – szembe fordultak a korábbi identitásukkal. A Zöldpárt régebben békepárt volt, most nem az. Szimpatizált a fejlődő országokkal, most inkább eurocentrizmust képviselnek. 

Magyarországon és Szlovákiában is az ukrán-orosz háború, illetve a békepárti üzenet a kampány egyik hangsúlyos eleme. A többi tagországban ez a téma mennyire érezhető?

Meg kell különböztetni a politika felszínét és a társadalmi hangulat mély rétegeit. Egy berlini kutatóközpont, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) időről-időre felméri, mit gondol a közvélemény, az elmúlt két évben főleg a háborúval kapcsolatban kérdezték az embereket. Az európaiak döntő többsége szolidáris Ukrajnával, amelyet egy erősebb szomszédja megtámadott. De a megkérdezettek nagyjából fele emellett azt is elvárná, hogy a politikusok találjanak megoldást. A megtámadott országot pénzzel, katonákkal, humanitárius módon támogatni kell, hiszen nem lenne jó, ha erőszakkal lehetne határokat változtatni. Ugyanakkor az átlagember úgy véli, hogy a politikusoknak több befolyása van arra, hogy megelőzzék az erőszakot diplomáciai úton, vagy megpróbáljanak véget vetni annak. Ez most mintha nem lenne elsődleges téma a kampányban, de biztos vagyok benne, hogy elvárásként megjelenik, hogy a politikusok a következő ciklusban megteremtsék a feltételeit Ukrajna újjáépítésének. Újjáépíteni pedig nem lehet akkor, ha bármelyik órában bárhová orosz rakéták csapódhatnak be. 

Mennyire egységesek ebben az álláspontban a nyugat-európai országok? Magyarország és újabban Szlovákia különutas véleménye mennyiben reális?

Én azt látom, hogy az EU országai és vezető intézményei nem akarják elvenni a kijevi vezetéstől azt a jogot, hogy maga döntsön a saját országa jövőjéről. A tagországok arról tudnak dönteni, milyen formában, mennyit, milyen gyorsan segítenek, vagy nem segítenek. Magyarország és Szlovákia kormányai megálltak egy ponton, Szlovákia arra hivatkozva, hogy eleget adott az előző kormány, Magyarország eleve nem akart részt venni Ukrajna fegyverekkel való támogatásában, csak humanitárius módon, pénzzel és a szankciók megszavazásával. Méltányos hozzátenni, hogy a többi ország sem teljesen egységes. Például, ha megnézzük Ausztriát, nem vágta el magát az orosz energiahordozóktól. Egészen más a különböző országok véleménye a fegyverszállítás intenzitásáról. Németország nagyon sok fegyvert küld és tervez küldeni Ukrajnának. Franciaország nem sokat szállított, de az elmúlt hónapokban gyakran beszél a katonák küldéséről, ami vagy bekövetkezik, vagy nem. Nyilván a katonákról való beszéd eltereli a figyelmet arról, hogy Franciaország sokkal kevesebb fegyvert adott, mint mondjuk Németország.

Az embernek az az érzése, mintha a hagyományos szociális-baloldali témák kiesnének a kampányból. Ami azért is érdekes, mert most is egy konferencia után beszélünk egymással, ahol a téma a leggazdagabbak progresszív adóztatása. Valóban eltűnőben a baloldali témák?

Én egy nem kampányoló szervezetnek, hanem egy agytrösztnek vagyok a vezetője, de van véleményem a témában. Nagyon sok felmérés mutatja azt, hogy a megélhetési válság és sok országban – főleg a nagyvárosokban — a lakhatási válság óriási probléma az állampolgárok számára. Több országban van megélhetési válság, ahogy mondani szokás, nem ment ki a mosásban az inflációs hullám. Lehet, hogy most nem az újságok címlapjain van, de amikor a képviselőjelöltek kopogtatnak, kisebb-nagyobb rendezvényeket tartanak, biztosan felmerül. Nyilván a média magatartása is sok mindent befolyásol, Magyarországon például január óta elvitte a témakört az úgynevezett kegyelmi ügy, ennek a következményeivel foglalkozik fél Magyarország.

Ezekben a kérdésekben az uniós szervek érdemben tudnak változtatni?

Hogyne. Nemrég volt Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős uniós biztossal egy rendezvényünk, és az ott hallottak alapján csak a legfontosabb, utolsó ciklusban történt fejlményeket sorolnám. Kidolgozott egy minimálbér-koordinációs irányelvet; a fizetések átláthatóságáról szóló irányelvet, ami segíti a férfiak és a nők közötti bérszakadék csökkentését; elérte az Unió, hogy az applikációkon keresztül dolgozó munkavállalókra is vonatkozzon a munkajog és a minimálbérre vonatkozó szabályozások. A járvány idején százmilliárd eurós nagyságrendet fordítottak arra, hogy munkaidő-rövidítések útján megmentsenek nagyjából nyolcmillió munkahelyet. Ezeknek mind nagyon konkrét ráhatása van az európai életkörülményekre, a munkaviszonyokra.

Ön szerint a hasonló történetek miért nincsenek a nyilvánosság fejében, mennyire sikertörténet egyáltalán az Unió elmúlt öt éve?

Muszáj ahhoz az időszakhoz hasonlítanom az elmúlt öt évet, amikor én voltam hivatalban. Akkor is történt egy nagy pénzügyi és gazdasági válság és ma már sokan elismerik, hogy sok részét félrekezelték; az akkori makrogazdasági konszenzus utólag helytelennek bizonyult. A hibás intézkedéseknek nagy ára lett, majdnem szétesett az eurozóna. Szlovákiában a kormány meg is bukott, nem a saját hibája miatt, hanem mert nem tudott a parlamentben konszenzust teremteni. Ahhoz képest a koronaválság kapcsán összességében szerintem nagyon jó volt az uniós válasz, nem csak a gazdasági és egészségügyi válságot tudta kezelni a vakcinabeszerzés és szétosztás útján, hanem a lezárások miatti gazdasági és szociális válságra is adott választ. Ezen kívül két nagy kérdés adódik. Az egyik, hogy a zöld megállapodás tetszik-e az embereknek, vagy nem – az elején tetszett, utólag sokan hiányolják azt, hogy kapnak-e elég támogatást az átálláshoz. Erről lehet és kell is beszélni, de az átállás irányát megkérdőjelezni nem. A klímaváltozás megakadályozása tényleg nagyon fontos, külön-külön az emberek nem tudják megoldani, csak a kormányok együttműködése. A másik kérdés a háború: tudott-e jó irányban egységet teremteni az európai vezetés, vagy nem? Ezen a ponton lehet kritikát gyakorolni. Szerintem fontos volt, hogy egy megtámadott szomszéd országnak segítsünk, aki ráadásul 2014-ben társult már az Európai Unióhoz. Viszont von der Leyen elkövetett egy hibát: túlígért az ukránoknak. Mintha azt a látszatot próbálta volna kelteni, hogy Ukrajna holnapután tagja lesz az Uniónak. Nem volt elég őszinte az európai közvélemény felé sem: nem tisztázta, milyen visszahatásai lesznek az európai országokra az oroszokkal való gazdasági hadviselésnek. Ezen az őszintétlen viszonyon korrigálnia kell neki, vagy a jövőbeni elnöknek, aki más is lehet.

Szlovákiában a tavalyi választások óta visszatérő kritika, hogy az ország nemzetközi hírneve folyamatosan romlik. Ez valóban érzékelhető Brüsszelben?

Az előző kormány sem volt egy matyóhímzés, ahogy szoktuk mondani. Bizonyos kompetenciaszintet meg kell tudni ütni, ha valaki a kormányzásra vállalkozik. Ebből a szempontból van egy hasonlóság Szlovákia és Bulgária között. Sokan gondolhatták, ha politikai pártok laikus emberek sokaságával kerülnek be a döntéshozó helyzetbe, attól hirtelen minden jobb lesz, de ez valójában nem biztos. Persze, időről-időre fel kell frissülnie egy parlamentnek, a politikai vezetést nem kell mindig professzoroknak képviselnie, kell a sokszínűség. De ritkaság, hogy egy kormány ennyire elvonatkoztat attól, hogy tudásra és tapasztalatra szükség van a jó kormányzáshoz.

A Matovič- és Heger-kormány munkája ennyire érzékelhető volt Brüsszelben is? 

A világ látta. Biztosan van oka annak, hogy Robert Ficót visszahozta a szlovák szavazók egynegyede. Az ország jelenlegi megítélése szempontjából három probléma merül fel. Abból csak az egyik a háború, mert a háború tekintetében Fico nem is olyan extrém. Van oka arra, hogy óvatosabb legyen, de sok nyilatkozata elüt az európai főáramtól, miközben ez egy fontos terület. Emiatt jobban kéne vigyáznia. De van két másik probléma is. Az egyik, hogy az európai közvélemény nincs meggyőződve arról, hogy Fico a legutóbbi bukásának okaiból levonta a kellő következtetéseket és korrigált az uniós források felhasználása, az árnyékgazdasággal való kapcsolatok szempontjából. Nemhogy gyanakvást, de megütközést kelt a speciális ügyészi hivatal felszámolása. A másik probléma, hogy milyen fokon lehet összefogni szélsőséges nacionalista álláspontot képviselő politikai pártokkal. Ez nem teljesen új, nem is teljesen egyedi jelenség, de visszatérő kérdés, megint ott van az asztalon. A hazai politikai erőknek kell levonni a következtetést, miben képesek korrigálni, vagy tiszta vizet önteni a pohárba. Eldönteni, milyen diplomáciai és nemzetközi erőfeszítések útján tudnak többet tenni annak érdekében, hogy megváltozzon a Szlovákiáról alkotott kép. Hogy most van egy tendencia az elszigetelődésre, az kétségbe vonhatatlan.

Mire számíthat Magyarország, a maga sajátos helyzetében a következő időszakban?

A rövid válasz erre az, hogy a parlament és a bizottság jövőbeni összetételétől függ. Ha mind a parlament, mind a bizottság úgymond jobbra tolódik, akkor lehet, hogy Budapesten nem lesz akkora nyomás. Amennyiben például Orbán Viktor jóban van Giorgia Meloni olasz kormányfővel, neki pedig nagyobb befolyása lesz az európai ügyekre, akkor lehet, hogy a magyar kormányfő fellélegezhet annak a tekintetében is, hogy milyen ütemben folyósítanak uniós forrásokat Magyarországra. Olyan forrásokat, amelyeket a jogállami problémák miatt ez idáig visszatartottak.