Az elmúlt feszült időszakban a palesztin–izraeli ellentétek és végül a még ma is dúló háború tízéves mélységbe taszították nemcsak a helyi palesztin–izraeli kapcsolatokat, hanem a muszlim fundamentalizmus is kapott egy új indokot arra, hogy újfent Izrael állam pusztulásának fontosságát hangoztassa.

Az Iszlám Állam ismét föld alá kényszerítése óta a szélsőséges iszlamizmus többé-kevésbé kifulladt, és a „hagyományos mantrákon túl” nem is tudta mivel tüzelni híveit.

Az „őssérelem”, vagyis a palesztin terület elfoglalása, izraeli szempontból: visszafoglalása, érdekes módon nemcsak a fundamentalistáknak, hanem a nyugati szélsőjobbnak is egyik kedvenc érve és alapja több összeesküvés-elméletnek is, többek között a régi „zsidó világ-összeesküvés” elméletének.

A palesztin államiság ebben a térben többé-kevésbé egyfajta feloldási kísérlet, és bár sokan a béke egy lehetséges útjaként tekintenek rá, a zsidó jobboldal csupán a konfliktus egyfajta befagyasztásaként interpretálja.

Tény, hogy a több évtizedes konfliktussorozatnak a palesztin nép az egyik vesztese, de ugyanakkor szomorú tény az is, hogy a palesztin sorsot zöld zászlajára tűzve hajtottak végre terrorcselekményeket iszlamista szélsőségesek idestova több mint ötven éve.

Az iszlamista Damoklész kardjával a feje felett Izrael önvédelme ugyanolyan jogos, mint ahogy a palesztinok követelnek saját államot.

De hogy békítünk ki két olyan népet, amelyek sérelmek végtelen sorozatát szenvedték el kölcsönösen? Nos, ezt hívjuk „keleti kérdésnek”.

Ezért történhet az, hogy ha két pro-palesztin és pro-izraeli vitázik, alig jutnak túl a sérelmek felsorolásán. Ahogy gondolataim elején is jeleztem, a konfliktust katalizáló egyik „ősbűn” a római háborúk lezárása.

De vajon létezik-e kilépési pont ebből a rekurzív sérelmi spirálból? Mert nem hat-e hasonlóan a mai magyar világlátásra Trianon? Az őssérelem, amitől nem LEHET eltérni, száz év után sem.

A világunkban, korunkban aktuálisan játszódó konfliktusok alapja – szinte mindenkor, kevés kivétellel – általában egy-egy társadalmat felölelő traumához vezethető, amit generációkon keresztül táplált sérelem tart életben.

A megoldás viszont, ahogy általában, most sem oldható meg fegyverekkel.

Carl von Clausewitz unalomig ismételt gondolata, miszerint a „A háború a politika folytatása más eszközökkel”, egy olyan 19. századi szellemi örökség, ami bár igaz, mégis egy olyan elavult gondolkodás, amit a jelen politikusainak mindenképpen fel kell oldaniuk, különben a 21. század sem lesz jobb és haladóbb.

Mert ne feledjük: a politika csak meglovagolja a tömegeket, az, hogy irányítani is tudja, mindig is egy többismeretlenes egyenlet, aminek a végkifejlete lehet siker, de akár társadalmi anarchia is, és nem kell messzire menni, hogy ezt itt Szlovákiában is átérezzük.