Olaf Scholz támogatásáról biztosította az árvíz sújtotta német településeket
2024. 06. 03., h – 18:49
Olaf Scholz német szövetségi kancellár támogatásáról biztosította az árvíz sújtotta települések lakosságát a felső-bajorországi Reichertshofenben tett hétfői látogatásakor.
Reichertshofent előző nap öntötte el a víz.
„A szolidaritás az, amire a segítő emberek mellett a legjobban szükségünk van. Minden tőlünk telhetőt megteszünk – beleértve a szövetségi kormányok által felajánlott lehetőségeket is – annak érdekében, hogy a segítség minél hamarabb megérkezzen” – hangsúlyozta a kancellár Nancy Faeser belügyminiszter és Markus Söder bajor miniszterelnök társaságában.
Faeser részvétét fejezte ki a vasárnap elhunyt tűzoltó halálhírével kapcsolatban, és hozzátette: lenyűgözte a segélyszolgálatok által a hétvégén tanúsított koordináció és együttműködés. Hozzátette: nyilvánvalóvá vált számára, hogy a szolgálatok levonták az Ahr folyó völgyében 2021-ben történt árvízkatasztrófa tanulságait – ezzel a 2021 júniusában történt áradásokra célzott, amelyek során több 180 ember életét vesztette és több ezren otthonuk elhagyására kényszerültek.
A tűzoltó amiatt halt meg, hogy felfújható gumicsónakja elsüllyedt a bajorországi Pfaffenhofen an der Ilm településen, Münchentől negyven kilométerre. Egy másik, jelenleg is eltűntnek nyilvánított tűzoltó szintén egy gumicsónakról tűnt el, amelyen négy, időközben megmenekült segélymunkással tartózkodott a bajorországi Offingen településen. A rendőrség hétfőn megerősítette: nem adják fel az eltűnt tűzoltó utáni keresést.
Hétfőn a segélyszolgálatok egy bajorországi ház borospincéjében megtalálták annak a 43 éves eltűnt nőnek a holttestét, akit vasárnap óta kerestek.
Baden-Württemberg tartományban, Schorndorf településen két holttestet hoztak fel egy pincéből.
Németország déli területein komoly fennakadásokat okoztak a hétvégi áradások. A hatóságok emberek ezreit evakuálták, péntektől a sürgősségi szolgálatok több tízezer munkatársa segédkezett Felső-Bajorországban és Svábföldön homokgátak építésében, vízszivattyúzásban, a veszélyesnek ítélt területek lezárásában és az elárasztott házakban élők kimentésében. Vasárnap több Duna és Schmutter menti települést is evakuáltak.
Hétfőn kora reggel a meteorológiai szolgálat (DWD) feloldotta a korábban kiadott összes magas fokozatú riasztást, de emellett jelezte, hogy továbbra is előfordulhatnak heves esőzések, főként az ország déli területein.