A Kézfogás c. dalt énekelték Komáromban is
2024. 06. 04., k – 17:15
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Klapka téren is elhangzott a Kézfogás c. dal, amelyet több mint egy tucat városi, ill. járásbeli iskola diákjai is elénekeltek Szarka Tamásékkal közösen.
A Klapka téren Szarka Tamáshoz két másik művész, Korpás Éva és Derzsi György is társult, akik különböző felállásokban több dalt is előadtak. A téren több mint egy tucat iskola képviseltette magát Komáromból, ill. a járás más településeiről, akik a három előadóművésszel együtt énekelték el a Kézfogást.
Az esemény – amely Berényi József EP-listavezető beszédével kezdődött – egyik szervezője a Magyar Szövetség volt. Berényit Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete követte a pódiumon.
A Kézfogás c. dalt Szarka Tamás még 2008-ban írta. Idén pedig már hatodik esztendeje annak, hogy június 4-én egy központi helyszínen előadják azt, miközben számos Kárpát-medencei helyszínen az eseménnyel egyidőben szintén eléneklik a szerzeményt. A dalt a közbeszédben mára már sokszor csak „az összetartozás himnuszaként“ emlegetik. Noha Szarka idén Komáromban is fellépett, a központi helyszín ezúttal a budapesti A38 Hajó volt. Itt ma 11.00-kor 220 fővárosi óvodás és iskolás csatlakozott az énekhez, ill. ezzel egyidőben 603 – köztük több tucatnyi szlovákiai magyar – óvoda és iskola vett részt a kezdeményezésben, ki-ki a saját lakhelyén.
Az első hasonló, központi jellegű énekeseménynek szintén a magyar főváros adott otthont még 2019-ben a Kossuth téren. Mind közül talán a 2022-es komáromi ének volt a leglátványosabb, két évvel ezelőtt ugyanis az Erzsébet híd közepén mintegy 500-500 dél- és észak-komáromi diák énekelt együtt Szarka Tamással.