Search by category:
Egyéb kategória

Kisebbségi Kulturális Alap: a pályázók már várják a támogatásokat

Kisebbségi Kulturális Alap: a pályázók már várják a támogatásokat

Czímer Gábor

2024. 06. 06., cs – 20:33

Pozsony |

A napokban indulhat a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) által nyújtott egyes támogatások kifizetése, de a színházi, népművészeti rendezvények, a nagy kulturális események, nyári táborok pályázatait elbíráló bizottság majd csak június 17-én ül össze. Esetükben a kifizetés jóval később várható. Közben Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter megvétózta, hogy az alap felügyelőbizottságába Rigó Konrád korábbi hidas államtitkár kerüljön.

Alena Kotvanová, a KKA igazgatója lapunknak elmondta, a héten már megkezdődött a nyertes pályázatokra vonatkozó szerződések aláírása és a támogatások utalása is megindult. Mindez azokra a kérelmekre vonatkozik, amelyek esetében a pályázó már az összes szükséges igazolást és dokumentumot benyújtotta. Az alap igazgatója hangsúlyozta, a kifizetések időpontja nagyban függ maguktól a pályázóktól is, hiszen be kell szerezniük a szükséges papírokat. „Ennek ellenére úgy tűnik, idén valamivel optimistábbak lehetünk, mint az előző években” – tette hozzá a pályázatok jelentős részének kifizetési idejére vonatkozóan.

Felvettük a kapcsolatot több szlovákiai magyar kulturális szervezettel, köztük nagy és jelentős hagyománnyal rendelkező intézményekkel, amelyek egytől egyig arról számoltak be, hogy még nem kapták meg a pénzt. Volt olyan szervezet, amely már minden szükséges dokumentumot benyújtott, de ennek ellenére már hosszabb ideje vár a dotáció utalására. Az igazgató a támogatások kifizetésével kapcsolatban kiemelte, hogy ez az egész folyamat csak az után indulhatott meg, hogy az alap ún. szakmai tanácsai eldöntötték, melyik pályázatok kapnak támogatást. Az egyes kisebbségek esetében ezek a testületek kötelező érvényű javaslatot adnak arra, mely projekteket támogassa az alap.

A szakmai tanácsok

A szakmai tanácsok egy része, főleg a kisebb nemzetiségek esetében, már márciusban és áprilisban összeült. A magyar nemzetiség kulturális támogatásáról döntő testületek üléseire is, egyet leszámítva, márciusban, illetve áprilisban sor került. Jelen pillanatban már csak egy szakmai tanács ülése van hátra, mégpedig azé, amely a magyar kisebbség legnagyobb rendezvényeinek, így például a Duna Menti Tavasz színjátszó fesztiválnak, a zselízi Országos Népművészeti Fesztiválnak és a Gombaszögi Nyári Tábornak a támogatásáról dönt. Az említett rendezvények és a kérdéses bizottság hatáskörébe tartozó többi esemény is évről évre több tízezres kérelemmel fordul az alaphoz, és rend szerint ilyen nagyságrendben nyernek támogatást. Az alap által nyújtott egyik legnagyobb összegű dotációkról van szó. Itt érdemes megjegyezni, hogy az említett színjátszó fesztivált már május 21. és 24. között megtartották, a zselízi népművészeti fesztivált is június 14. és 16. között rendezik. A kérdéses bizottság azonban csak június 17-én és az azt követő napokban tartja meg az ülését, ekkor határoznak arról, hogy az addigra már lezajlott események végül megkapják-e az állami támogatásukat. Kotvanová elmondta, a bizottság a testület egyik tagjának egészségi állapota miatt nem tudott korábban összeülni. De arról is beszélt, hogy a tanácsok ülése általában is nagyban függ attól, a testületek tagjai milyen közös időpontot tudnak találni. Információink szerint a magyar kisebbség rendezvényeinek támogatásáról döntő tanács most öt helyett csak négy fővel működött. Az egyik tag, Juhász Eszter tagsága ugyanis megszűnt, mivel a regionális választáson a Magyar Szövetség színeiben indult.

Az igazgató arról is beszélt, hogy a nyertes pályázóktól a Munkabiztonsági Felügyelőség (Inšpektorát práce) által kiállított igazolást is be kell kérniük, de a vonatkozó jogszabályokban lévő diszkrepancia miatt az intézmény nem a megfelelő formátumú dokumentumot adja ki. Ennek a problémának a megoldásán már dolgoznak. Hangsúlyozta, hogy a kérelmek feldolgozásának üteme nagyban függ az alap rendelkezésére álló adminisztratív kapacitásoktól is. Hozzátette, ennek egy részét jelen pillanatban lefoglalja az Állami Számvevőszék (Najvyšší kontrolný úrad) által idén januárban indított ellenőrzése. „Az alapnak rendelkezésükre kell bocsátani az adminisztratív, technikai és személyzeti kapacitásai egy részét, ez is hatással van a kifizetések időpontjára” – mondta Kotvanová.

Az igazgató elmondta, a parlamentben terítéken van a KKA-ra vonatkozó törvény módosítása. Ez egyelőre egy technikai jellegű változást tartalmaz. Egyebek mellett azt, hogy mivel tavaly hivatalos nemzetiségként ismerték el a vietnámi kisebbséget, így őket is be kell emelni a jogszabályba. „Amennyire tudom, egy nagyobb módosítás is kilátásban van, amely több területet is érintene. De erről nincsenek konkrét információim” – tette hozzá azzal, az alap nyitott arra, hogy ebben közreműködjön. Arról is beszélt, hogy az uniós szabályoknak megfelelően 200 ezerről 300 ezerre növekedett az a felső küszöb, amelyet támogatásként egy szervezet igényelhet (de minimis).

Kompetenciakérdések

Lapunk tudomására jutott, hogy a Szlovák Köztársaság Kormánya Emberi Jogi, Nemzeti Kisebbségi és Nemek Közötti Egyenlőség Tanácsa, illetve az ezen belül működő kisebbségi bizottság a közelmúltban Rigó Konrádot, a Híd egykori kulturális államtitkárát jelölte a KKA felügyelőbizottságába. Ezt a jelölést azonban Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter megvétózta. Mindezt anélkül, hogy részletesen indokolta volna ennek okait. „A rendelkezésemre bocsátott anyagok alapos mérlegelése után arra a következtetésre jutottam, hogy egy másik jelöltet kell állítani, aki jobban tükrözi a Kisebbségi Kulturális Alap szükségleteit, ezért úgy döntöttem, hogy a javaslatnak nem teszek eleget” – olvasható abban a levélben, amelyben a tárcavezető a határozatát ismerteti. A miniszter egy jogi elemzést is készíttetett a döntése mellé, amely szerint neki mint tárcavezetőnek joga van felülbírálni a kisebbségi bizottság vonatkozó döntését. Az alapot vezető Kotvanová ezzel kapcsolatban nem akart nyilatkozni, ahogy arról sem, hogy Rigó megfelelő jelölt lett volna-e a tisztségre. A korábbi hidas államtitkár volt a KKA-t létrehozó törvény egyik kidolgozója.

A jelölés vétózásával kapcsolatban Rigó lapunknak elmondta, belátja, a miniszternek joga volt erre. „Ezzel azonban egy olyan precedenst teremt, amire eddig még Szlovákiában nem volt példa, hiszen a kisebbségi bizottság demokratikusan megválasztott tagjai kollektív döntésén gázol át. Ezzel azt üzeni a hazai nemzetiségeknek, mindegy, hogy az önkormányzatiság jegyében milyen döntést hoz egy kollektív szerv. A miniszter egy személyben ezt semmibe veheti” – mondta a korábbi államtitkár. Arról, hogy mi lehet a jelölésére adott vétó oka, elmondta, a miniszter munkájával és a jelenlegi kormány kulturpolitikájával ő nagyon kritikus. „Azt a fajta rombolást, amit a kultúrában végeznek, arra eddig Szlovákiában nem volt példa” – nyilatkozta, de hozzátette, az is lehet, hogy a Smerhez közel álló szereplők befolyásolták a tárcavezető döntését. „Csak néhány hónappal van mögöttünk az államfőválasztás. Azoknak, akik magyar vonalon összefeküdtek a kormányzó koalícióval, érdekében állhat, hogy ne legyen jobb rálátásom a KKA működésére” – fogalmazott Rigó. Arról is beszélt, azért szeretett volna a felügyelőbizottság tagja lenni, hogy a testületen keresztül a támogatások kifizetésének csúszását felszámolják. Hiszen a felügyelőbizottságnak joga van arra, hogy bizonyos feladatokat szabjon az igazgató számára.

Haraszti Gyula, a kisebbségi bizottság egyik tagja lapunknak úgy nyilatkozott, ez a testület a nemzetiségek egyetlen olyan szerve, ahová a tagok választás útján kerülnek be. Ezzel együtt is az intézménynek nagyon korlátozott jogkörei vannak. Ezek közül az egyik, hogy megválaszthatják a KKA felügyelőbizottságának egyik tagját. „Most a kulturális minisztérium ettől az icipici kompetenciától is megfosztotta a bizottságot” – tette hozzá. Haraszti szerint Rigó, akit a testületben titkos szavazással választottak meg, az egyetlen alkalmas jelölt volt a tisztségre, hiszen jelentős tudással rendelkezik a KKA működéséről. Egyben rámutatott, a miniszter nem közölte a vétója okát. Haraszti úgy véli, a kisebbségi kormánybiztos, Horony Ákos, aki elhalasztotta a bizottság következő ülését, akkor is igyekszik együttműködni a kabinettel, ha csorbulnak a nemzetiségek képviselőnek jogai.

Megkerestük Horony Ákos kisebbségi kormánybiztost is, aki elmondta, a kulturális miniszternek a kormányhivatal jogi szakosztálya szerint is joga van vétóval élni a KKA felügyelőbizottságának tagjával kapcsolatban. „Amikor a KKA-ra vonatkozó törvényt készült, akkor kellett volna erre odafigyelni” – tette hozzá arra utalva, hogy a jogszabályt a 3. Fico-kormány idején, a Híd hathatós közreműködésével fogadták el. A törvény előkészítésén maga Rigó is dolgozott. Majd arról beszélt, mivel ő a nemzetiségi önkormányzatiság elvét képviseli, szerinte jobb lett volna ha a kérdéses jogszabály nem lényegi, hanem csak formális jogkört adott volna a miniszternek a KKA felügyelőbizottságára vonatkozóan. Arra a kérdésünkre, hogy a törvényterítéken lévő módosítása során javasolni fog-e egy ilyen irányú módosítást, Horony azzal választolt, erről a kisebbségi bizottságban fognak egyeztetni. Bár most először történt meg, hogy a miniszter élt a vétójogával, Horony szerint nem történt kompetenciaváltozás a tárcavezető és a kisebbségi bizottság között. „Törvénymódosítás erre vonatkozóan ugyanis nem volt” – tette hozzá. Szerinte Rigó kinevezése ellen szólt az az érv, hogy egy politikailag exponált személyről van szó. „Érvek mellette is vannak, hiszen egykor részt vett a törvény kidolgozásában, ismeri az intézményt” – mondta a kormánybiztos. Arról, hogy Šimkovičová pontosan miért utasította el Rigó kinevezését, nem tudott részletesebb felvilágosítást adni, erről a miniszter asszonyt kellene megkérdezni. Hozzátette, július 2-án ül össze a kisebbségi bizottság, akkor tudnak majd új jelöltet választani a KKA felügyelőbizottságába.

Read More

Post Comment