Extázis az utolsó percben, Csoboth gólja nyolcaddöntőt érhet Magyarországnak
2024. 06. 23., v – 23:04
A magyar labdarúgó-válogatott Csoboth Kevin utolsó perces góljával 1:0-ra legyőzte Skóciát.
Marco Rossi bizonyos változtatásairól már a mérkőzést megelőző napon is sok helyen cikkeztek, végül az olasz szakvezető valóban rotált két helyen a magyar kezdőcsapaton: a jobb oldali belső védő pozíciójában Botkának adott lehetőséget Lang és Fiola előtt, míg a középpályán leültette Nagy Ádámot, és az Eb elején sérüléssel bajlódó Stylest nevezte a helyére. A skótok kezdőjéből nem hiányoztak a legnagyobb ászok (Robertson, McTominay, McGinn), Tierney viszont izomsérülés miatt nem állt Steve Clarke rendelkezésére.
Stuttgartban abszolút egyenrangú ellenfele volt egymásnak a két szurkolótábor a lelátón, és a pályán is valami hasonlóra lehetett számítani: a papíron kicsit erősebbnek tartott magyar válogatott fórját ellensúlyozta a tény, hogy a skótok már szereztek legalább egy pontot Németországban.
Szoboszlaiék győzelmi kényszerben várták a találkozót, hiszen csoportharmadikként, három ponttal bizony tovább lehetett jutni a nyolcaddöntőbe… A skótok is kizárólag a három pont megszerzésében gondolkodhattak, hiszen a döntetlen legfeljebb arra lett volna elég, hogy maguk mögött tartsák a magyarokat.
Hogy Szoboszlaiék komolyan gondolják a győzelmet, azt rögtön a kezdőrúgásnál nyomatékosították, amikor nyolcan is ráálltak felezővonalra. Aztán ráállhattak még egyszer, mert az argentin játékvezetőnek rögtön első ítéletével szerepelni támadt kedve, és megismételtette a középkezdést.
Aztán gyorsan kiderült, hogy a kezdővonalra felsorakozó hét magyar még nem jelent semmit: az első néhány percben állandóan a skótok dajkálgatták a labdát. Az első próbálkozás a túloldalon érkezett, a 7. percben Bolla tesztelte Gunnt, aki kiütötte a sistergős lövést.
Tizenöt perc után a skótok 80 százalék körüli labdatartása már komolyabb aggályokat vetett fel. Bár Gulácsira nem jelentettek veszélyt, sokkal mozgékonyabb csapat benyomását keltették a magyarokénál.
Az ébredezés első jeleit csak az első fél óra végén mutatták Szoboszlaiék, addig helyenként már-már megdöbbentően passzív volt Rossi legénysége. A magyar csapatkapitány jól tekeredő szabadrúgása megakadt a skót sorfalban, majd Kerkez bal oldali beadása teremtett veszélyt, és Sallai is próbálkozott egy távoli, pontatlan lövéssel.
Fordult a kocka, ezután főleg a skótok nyomozták a labdát, a 41. perben pedig megúszták a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét: Szoboszlai szabadrúgása megtalálta Orbán fejét, aki közelről a kapu fölé bólintott – igaz, eléggé lesgyanús volt a szituáció.
A félidőt Szoboszlai pontatlan bal lábas lövése zárta, így gólt (és nagyobb) ziccert nem láthatott a stuttgarti aréna közönsége az első 45 percben. Bár Szoboszlaiék a félidő utolsó harmadában javítottak az összképen, összességében bőven maradhatott hiányérzet a magyar szurkolókban…
Aktívabban kezdték a folytatást a magyarok, Sallai próbálkozott fordulatból, de Szoboszlai elveszített labdája után a skótok is jelezték, hogy játékban vannak. Az 56. percben egy magyar ellentámadás végén egy esetleges tizenegyest érő skót kezezést is megvizsgáltak. A mérkőzés egy fokkal lendületesebbé vált az első félidőhöz képest. Bár ziccerek továbbra sem voltak, mindkét csapat játékában már ott volt a gól.
A 68. percben rémisztő jelentekre került sor: Gunn elütötte Szoboszlai beadását, és vele együtt Varga Barnabás fejét is. A magyar támadó sérülése súlyos volt, azonnal több mentős érkezett segíteni rajta, a magyar játékosok a hordágyat sürgették, mert egyes egészségügyi dolgozók érthetetlenül sétálósra vették a figurát Varga felé haladva. A Ferencváros támadóját le kellett cserélni, az első információk szerint eszméletlen volt, de nyakmerevítőre volt szüksége.
A folytatás érthető módon feszült volt, a skótok is tizenegyest szerettek volna egy esetleges lerántásért, majd a játékvezető rosszul ítélt meg egy bedobást, és szépen lassan mindenkit magára haragított.
Aktívabban kezdték a folytatást a magyarok, Sallai próbálkozott fordulatból, de Szoboszlai elveszített labdája után a skótok is jelezték, hogy játékban vannak. Az 56. percben egy magyar ellentámadás végén egy esetleges tizenegyest érő skót kezezést is megvizsgáltak. A mérkőzés egy fokkal lendületesebbé vált az első félidőhöz képest. Bár ziccerek továbbra sem voltak, a meccsben már ott volt a gól.
A 68. percben rémisztő jelentekre került sor: Gunn elütötte Szoboszlai beadását, és vele együtt Varga Barnabás fejét is. A magyar támadó sérülése súlyos volt, azonnal több mentős érkezett segíteni rajta, takarókkal rejtették el őt, közben a magyar játékosok a hordágyat sürgették, mert egyes egészségügyi dolgozók érthetetlenül sétálósra vették a figurát Varga felé haladva. A Ferencváros támadóját le kellett cserélni, az első információk szerint eszméleténél volt, de nyakmerevítőre volt szüksége.
A folytatás érthető módon feszült volt, a skótok is tizenegyest szerettek volna egy esetleges lerántásért, majd a játékvezető rosszul ítélt meg egy bedobást, és szépen lassan mindenkit magára haragított.
A magyar csapat ment előre a gólért: Schäfer megtornáztatta Gunnt, majd egy kipattanót is mellévágott. Ekkor jelentették be a tíz perc hosszabbítást, amit Nagy Zsolt avatott fel egy veszélyes fejessel, Csoboth telibe találta a kapufát, majd a túloldalon McTominay megnyerhette volna a meccset a skótoknak…
Aztán jött az utolsó pillanatokban egy magyar ellentámadás, a jobb oldalon megiramodó Sallai visszatett labdával megtalálta Csobothot, aki nem hibázta el a ziccert.
A magyar válogatottnak jó esélyei vannak, hogy a három pont nyolcaddöntőt érjen – sorsáról a további csoportmeccsek döntenek.
Játékvezető: Tello (argentin)
Stuttgart, 54 000 néző
Gól: Csoboth (90+10.)
Sárga lap: McTominay, ill. Styles, Orbán, Schäfer, Kleinheisler, Csoboth
SKÓCIA: Gunn–Ralston (83. McLean), Hendry, Hanley, McKenna, Robertson (88. Morgan)–McGinn (76. Armstrong), Gilmour (83. Christie), McGregor, McTominay–Adams (76. Shankland)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi–Botka, Orbán, Dárdai (74. Szalai)–Bolla (86. Csoboth), Styles (61. Nagy Á.), Schäfer, Kerkez (86. Nagy Zs.)–Szoboszlai, Sallai–Varga (74. Ádám)