Túl vagyok már az „elvetemült állatmentő” időszakomon, amikor menhelyről befogadott kutyák, macskák, madarak nyüzsögtek a portánkon, és az akkor még kicsi gyerekeim akarva-akaratlanul is megtanultak gondoskodni a sorsukra hagyott állatokról. Egyikük felnőttként szintén befogadott egy kutyát, a másik felkereste a legközelebbi fővárosi menhelyet, és időnként megsétáltatta a védenceiket. Nem, nem lehet minden kóbor állatot megmenteni, de kivédeni sem könnyű azokat a helyzeteket, amikor látszólag rendezett életünkbe ismét beköszönt néhány gyulladt szemű, prüsszölő és köhécselő szőrgombóc. Egyre több iskola szánta rá magát arra, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen a gyerekek felelősségre nevelésére, ma már több szó esik az osztályfőnöki órákon is az állattartásról. 

Örömmel értesültem arról, hogy egyetlen szlovákiai magyar oktatási intézményként éppen az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola nyerte el a magyarországi Állatbarát Iskola címet. Hasonló örömmel töltött el, hogy csaknem ötszáz nevelési és oktatási intézmény pályázott az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központja által meghirdetett versenyre. A pályázat meghirdetőjének nem titkolt szándéka az állatvédelmi oktatás bevezetése. Annak idején én is elvittem az állatfalkámat az iskola udvarára, és vége-hossza nem volt a dédelgetésnek. Az ugyancsak érsekújvári idősek otthonában is rendszeresen tartanak testet és lelket egyaránt gyógyító állatterápiás foglalkozásokat. 

Négylábú társaink feltétel nélküli szeretettel viszonozzák igyekezetünket. Nem elég, ha tágas udvart kínálunk nekik és valamilyen bódé tákolmányt. A féregtelenítés, a veszettség elleni oltás, a felelősségteljes ivartalanítás az állattartás alapja. A lapunkban indított, kedvenceiket és gazdijukat bemutató fényképes rovatban is szívesen mutatjuk be azokat, akik társként, már-már családtagként tekintenek az állataikra. Máig képtelen vagyok megfelelő személyiségrajzot alkotni egy olyan „állattartóról”, aki a minap is öt kölyökkutyát tett ki az út mellé. Vagy arról, aki a most is mellettem szuszogó macskáktól szabadult meg a szántóföldekkel határos töltésnél. Milyen érzésekkel tette le a fűbe a bedobozolt, kéretlen terhet?! Bevágta maga mögött a kocsi ajtaját és hazaindult? Foglalkoztatja-e még, hogy mi lett a sorsuk? Valószínűleg nem. Majd megint jön ősszel vagy jövő nyár elején a kartondobozzal, amikor újabb kéretlen kis jövevények látnak napvilágot az udvarán. Valószínűleg sok időt tölt a közösségi oldalakon. Elég egy fotó, egy elérhetőség, hátha éppen valaki most döntött úgy, hogy négylábú társat keres!