Közlekedési miniszter: Emberi tényező állhat a baleset mögött
2024. 06. 28., p – 11:01
Valószínűleg emberi tényezőnek köszönhető a hét halálos áldozatot követelő tragikus érsekújvári vonatbaleset – hangzott el Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter és Alexander Sako, a Szlovák Vasutak (ŽSR) igazgatójának közös sajtótájékoztatóján.
Ráž óriási tragédiának nevezte a történteket és részvétét fejezte ki a baleset áldozatai felé. Elmondása szerint több verzió is kering a baleset pontos körülményeiről, három külön csapat vizsgálja a tragédia körülményeit. A balesetet több tényező is okozta – az időjárás miatt az egyik vágányt le kellett zárni, ennek ellenére azonban ráengedhették a nemzetközi szerelvényt. Ráž szerint a technikai eszközök megfelelően működtek, de emberi mulasztás történhetett, miután a lezárt sínpárra vezettek egy vonatot – ezért nem is jelzett az átkelőrendszer, mivel minden vágány esetében külön lép érvénybe a riasztás. A miniszter szerint a vonat elterelésekor valakinek észre kellett volna vennie a hibát és riasztania, ez azonban nem történt meg. Ráž cáfolta, hogy technikai problémák, vagy a vasútvonal elöregedése miatt keletkezett volna be a tragédia.
Sako felhívta a figyelmet arra, hogy a baleset előtt haladt át az átkelőn egy Érsekújvárba tartó személyvonat, majd felnyíltak a sorompók, előbb egy személygépkocsi hajtott a sínekre, majd az autóbusz, amelyet elsodort a vonat.
„Előzetesen úgy tűnik, hogy a vonat egy lezárt vágányon hajtott át, a baleset körülményeit vizsgáljuk”
– fűzte hozzá a tisztviselő, aki szerint hasonlóan tragikus esemény még nem történt a szlovákiai vasutak történetében.