Újabb szankciókat rendelt el Washington Irán ellen nukleáris tevékenységei kiszélesítése miatt
2024. 06. 28., p – 09:28
Újabb szankciókat rendelt el csütörtökön az Egyesült Államok Irán ellen „a folytatódó nukleáris eszkaláció” miatt – tudatta közleményében Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
„Az elmúlt hónapokban Irán további lépéseket jelentett be atomprogramja kiszélesítésével kapcsolatban, olyan módon, amely nem tűnik hitelesen békés célúnak” – áll a közleményben.
„Továbbra is elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy nem engedjük meg soha Iránnak, hogy atomfegyvere legyen, és az országunk rendelkezésére álló minden eszközt előkészítünk ennek érdekében” – szögezte le a külügyminiszter.
A csütörtökön elrendelt szankciók három, Egyesült Arab Emírségekben működő vállalatot sújtanak, amelyet Washington azzal vádol, hogy érintettek iráni kőolaj és petrokémiai termékeket szállításában, valamint e cégek tizenegy hajóját.
Júniusi csúcstalálkozóján a hét legfejlettebb ipari ország óva intette Iránt urándúsító programja fejlesztésétől, és közölte: kész intézkedéseket hozni, ha Irán ballisztikus rakétákat szállít Oroszországnak.
Előzőleg júniusban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) harmincöttagú kormányzótanácsa szólította fel Teheránt, hogy gyorsítsa fel az együttműködést az ENSZ-szervezettel és vonja vissza a megfigyelők kiutasítását.
Irán 60 százalékos szintre dúsít uránt. Az atombomba előállításához 90 százalékos szint szükséges. A NAÜ szerint az iráni készlet további dúsítás után három atomfegyverhez elegendő.