Netanjahu „alapelveket” jelentett be a túsztárgyalások folytatásához
2024. 07. 08., h – 09:12
Benjámin Netanjahu kormányfő a túsztárgyalásokon az izraeli delegáció mozgásterét meghatározó „alapelveket” jelentett be vasárnap este.
A miniszterelnöki hivatal közleményében kiadottak szerint az alkunak lehetővé kell tennie, hogy Izrael tovább harcolhasson összes célja eléréséig, meg kell akadályoznia, hogy Egyiptomból fegyvert csempészhessenek a Hamászhoz, és nem térhetnek vissza palesztin fegyveresek ezrei a Gázai övezet északi részébe.
Netanjahu a fegyveresek mozgását megakadályozó követelésének elsősorban az az oka, hogy nem világos, lehetséges-e olyan felügyeleti mechanizmust létrehozni, amelybe a Hamász beleegyezik.
Az alapelvek „Izrael biztonsági aggályait fejezik ki, melyek a közvetítőkkel való érintkezés során egy idő után felmerültek” – mondta a tárgyalásokról beszámoló tisztségviselő a Háárec című újságnak.
„A Hamász már beleegyezett az Izrael által előterjesztett legutóbbi álláspontba, de a pénteki találkozón Izrael új pontokat tűzött ki, amelyek elfogadását követeli” – tette hozzá.
Az izraeli kormányfő vasárnap este találkozott a Moszad vezetőjével, a tárgyalódelegáció tagjaival, Joáv Galant védelmi miniszterrel és a védelmi szervezetek más magas rangú tisztségviselőivel. Az „alapelveket” még a velük folytatott megbeszélés előtt adta közre.
A tervek szerint hétfőn Kairóba indulnak az izraeli tárgyalók, ahol várhatóan szerdán David Barnea Moszad-főnök találkozik az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetőjével, a katari kormányfővel és az egyiptomi hírszerzés vezetőjével. Lehetséges, hogy a héten újabb delegáció indul Dohába is.