Search by category:
Egyéb kategória

Ebben az európai országban elfogadták a hatnapos munkahetet

Ebben az európai országban elfogadták a hatnapos munkahetet

Balaskó Réka

2024. 07. 10., sze – 09:43

Egyes helyeken négynapos munkahéttel, máshol hatnapossal próbálkoznak…

Görögország legnagyobb ellenzéki pártja, a Sziriza kedden bírálta a kormányt, amiért elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a hatnapos munkahét bevezetését a gazdaság egyes területein. Az intézkedést Kyriakos Mitsotakis miniszterelnök kormányzó jobboldali Új Demokrácia pártja szorgalmazta.

„Ez elfogadhatatlan. A kormánynak meg kell értenie, hogy az ilyen intézkedéseknek következményei vannak” – mondta Vula Kechai, a Sziriza szóvivője. Hozzátette, hogy a döntés nemzetközi szégyent hozott Görögországra. A görög kormány lépése külföldön is figyelmet keltett, Nyugat-Európában a munkaidő rövidítéséről és a négynapos munkahét bevezetéséről folynak viták, amelyek célja a munkavállalók termelékenységének növelése.

Görögország a 2008-as pénzügyi válság óta szenved munkaerőhiánytól, amelynek következtében sok fiatal hagyta el az országot. A hatnapos munkahéttel a kormány a munkaerőhiányt akarja pótolni az érintett ágazatokban. A munkavállalók a hatodik munkanapon 40 százalékos pótlékra jogosultak.

(PLUSKA, TASR)

Read More

Post Comment