Élete jelentős részét Prágában töltötte. Mindennapjainak szerves része volt a város. Lenyűgözte, ugyanakkor riasztotta is. Írásaiban a meghatározatlan helyek is prágai utcákra, terekre, templomokra és hidakra emlékeztetnek. Ám ugyanezek a városrészek ma is képesek megidézni Franz Kafka alakját.
Tekintsük hát meg ezeket a helyeket!

Induljunk el onnan, ahonnan gyerekként ő is naponta elindult. De csak arról a pontról, mivel az épület, amelynek falán emléktábla jelzi, hogy itt született 1883. június 3-án a világirodalom egyik legnagyobb alakja, már nem az eredeti szülői ház, mert az leégett, és a 19. század végén, a városközpont újjáépítésekor lebontották. Az Orloj mögött, a róla elnevezett zajos kis téren egymást váltják a turistacsoportok, hogy lássák, melyik kapun tologatták ki-be a kis Kafkát itt, a romantikus szépségű óváros szélén, a Szent Miklós-templom szomszédságában, ahol az ő idejében még piszkos udvarok és lármás kocsmák váltották egymást. A régi gettó nyomortanyái voltak itt egykor, amelyeket évekkel később ő is megbámult.

Apja egy kis cseh faluból, a vidéki cseh zsidó proletariátus legmélyéről származott, németül később tanult meg. Tizennégy évesen már faluról falura járva kendőt, gombot és cipőfűzőt árult, abból tartotta fenn magát. Legidősebb gyereke, Franz születése előtt nem sokkal divatáru-nagykereskedést nyitott Prága szívében, hogy a város tekintélyes polgárai közé kapaszkodhasson fel. Az író anyja jómódú és művelt nagypolgári családba született.

A rokonok között tudósok, rabbik és orvosok is voltak.

A szülői házból csupán az egykori kapu míves kőkerete élte túl az újjáépítést, emelkedett hangulatukban azt meg is érintik sokan. Nem sokkal első fiuk születése után azonban másik házba költözött a család. Nem messze innen, ugyancsak az Óvárosi téren, a tanácsháza oldalához simuló A perchez nevű, reneszánsz stílusú épületbe, amelynek külső falait bibliai és antik jeleneteket ábrázoló festmények díszítik. Itt, az első emeleten rendezkedett be a család egy aránylag nagyobb lakásban, amelyben cselédszoba is volt. Az itt töltött évekre már jól emlékezett az író. Mint ahogy arra is, hogy mekkora örömmel vette volna, ha apja mesél neki a szüleiről és a gyerekkoráról, ám Hermann Kafka nem sokat törődött fia ilyen irányú vágyaival. Ebben a házban esett meg nemegyszer, hogy a termetes, gyakran brutális, ordítozó apa csintalanságáért azzal büntette gyenge fizikumú fiát, hogy valósággal kimarkolta őt az ágyból, felvitte a padlásra, és rázárta az ajtót. Az amúgy is szorongó gyerek meg ott vacogott egy szál ingben hidegben és fagyban.

A szülők egész nap dolgoztak. Gyermekeiket, fiukat és két lányukat cseh cselédek és szakácsnők nevelték. Tőlük tanult meg Kafka csehül, hiszen a család tagjai németül társalogtak egymással.

Nem volt messze az iskola a házuktól. Pár sarokkal odébb, a Masná utcában, ahová a család szolgálólánya kíséretében gyalogolt a kisfiú. Később megírta: rettenetesen félt ezen a rövid útszakaszon is, nehogy elvesszen az Óvárosi tér tömegében. Az iskolában is csupa rettegés volt az élete, pedig kitűnően tanult. Félt a tanítóitól, az esetleges kudarctól, sikertelenségtől.

A Kafka család valósággal belakta az Óvárosi teret és környékét. Gyakori költözéseik nem vezettek messzebbre, mint a közeli utcákba. Mindig az üzlet gazdasági helyzetéhez képest laktak. Volt, hogy a térről a Moldva partjára futó Párizsi utcában, amelyet az öngyilkosok kifutópályájának nevezett az ifjú Kafka, hiszen akkoriban épült a később Svatopluk Čech költőről elnevezett híd, amelynek állványzatáról többen is a folyóba vetették magukat.
Középiskolás éveit a szintén az Óvárosi téren álló Goltz-Kinský-palota hátsó traktusának emeleti részén működő német gimnáziumban töltötte. Akkor már az épület földszintjén várta kuncsaftjait az öreg Kafka egyre szélesebb körben ismert üzlete. A német gimnáziumi érettségi köztudottan összehasonlíthatatlanul hasznosabb volt, mint a cseh, és ezt Kafka apja is jól tudta. Kétségek és belső vívódások azonban az első évtől fogva gyötörték a fiát, aki már a felvételi vizsgától is rettegett. A bukás veszélyétől félve sosem vette biztosra, hogy bármelyik tantárgyból sikerül levizsgáznia. Hiába jeleskedett, önbizalom hiányában végig attól tartott, rossz vége lesz az egésznek.
„Lelki szemeim előtt gyakran megjelent a tanárok szörnyű gyülekezete (a gimnázium csak a legegységesebb példa, hasonló módon volt ez velem mindenütt), ahogy majd összegyülekeznek, hogy megvizsgálják ezt az egyetlen égbe kiáltó esetet, hogy az is sikerült nekem, aki a legtehetségtelenebb és mindenesetre a legtudatlanabb vagyok, eddig az osztályig fellopakodni.

A tanári gyülekezet, mikor már így rám irányult az általános figyelem, természetesen rögtön kiokád az iskolából minden tisztességes ember gyönyörűségére…” – jegyezte fel izgatottan.

Ezekben az években már Kleist és Goethe műveit falta egy képzeletbeli üvegfal mögött, zárkózottságának élve.
A Celetná utca két helyszín miatt is fontos. A három királyhoz címzett házban is lakott egy ideig a család. Kafka szobája a Tyn-templomra nézett. Szemben a házzal, az utca legdíszesebb épületében, a barokk stílusú Hrzan-palotában 1906 és 1912 között rövid- és méteráruboltot vezettek a Kafka szülők.

A Tyn-templomban ugyan végigásítozott és -szunyókált sok órát a kamasz Franz Kafka, később talán csak a tánciskolában unatkozott ennyit, magát a várost azonban mégiscsak szerette.

„Prága nem ereszt el – írta. – Ennek az anyácskának karmai vannak. Itt alkalmazkodni kell, vagy két oldalról fel kellene gyújtanunk, a Vyšehradnál és a Hradzsinnál, így talán szabadulnánk tőle.”

Közben kereste az alkalmat, hogy a Prágába látogató ismerőseinek megmutathassa a város rejtett kincseit, amelyekre olyan nagyon büszke volt.

Írói ambíciói a gimnázium utolsó éveiben jelentkeztek. Később német nyelvet, irodalmat és művészettörténetet akart tanulni, apja azonban, elsősorban szigorával, másfelé irányította: jogi egyetemre. Fia diplomájától ugyanis a család nem kevesebbet, mint a társadalmi felemelkedést várta. Ő maga mindeközben az üzlet alkalmazottait hajtotta. Kivétel nélkül mindegyiket fizetett ellenségének tartotta, s ehhez mérten kezelte őket. Durván bánt velük, s ezzel a fia lelkén is több sebet ejtett.

Kőhajításnyira a Celetnától az eldugott és rövidke Zerge utcában talált „szórakozást” a már javában írogató és a testi szerelemmel ismerkedő fiatalember, mégpedig a Vörös páva nevű bordélyházban, amelynek falai között ma már egy első osztályú vendéglő várja az ide tévedő turistákat. Nem volt olcsóbb hely anno az itteni „paradicsom” sem, ahol Gustav Mahler zeneszerző és Otto von Bismarck német birodalmi kancellár is többször megfordult. Franz Kafka már egyetemista volt, amikor felfedezte a helyet, s bármilyen magas árat is kellett fizetni egy-egy itt eltöltött pásztoróráért, könnyen megfizette, hiszen megengedhette magának ezt a luxust.

Egyetemi évei alatt barátjával, Max Broddal állandó vendége volt az akkor Ferdinánd sugárúton (ma Národní třída) álló, az ifjú prágai értelmiség kedvenc kávéházának, a párizsi stílusban berendezett Café Louvre-nak is, ahol koncert- és biliárdterem is volt, de a bécsi egyetem egyik neves filozófiaprofesszora is itt tartott forró hangulatú vitaesteket.

Diplomáját 1906 tavaszán vette át. A következő év őszén, miután joggyakornokként töltött el egy évet egy ügyvédi irodában és a bíróságon, a Vencel téren álló Generali Biztosító Intézet tisztviselője lett. Innen került át a Cseh Királyság Prágai Munkásbaleset Biztosító Intézetébe építőipari balesetvédelmi referensnek.
Kollégái gyorsan befogadták. Halk, szerény modorú, tekintélyes fiatalemberként jellemezték. Főnökei is megkedvelték. Íráskészségére hamar felfigyeltek, csak éppen azt nem sejtették, hogy épp ez, az írás sokkal nagyobb öröm és belső kielégülés számára, mint maga a tisztviselői munka.

Tizennégy évet húzott le a biztosítótársaságnál. Ő lett az intézet „vezető fogalmazója”, vagyis főtitkára, mégsem érezte jól magát munkakörében.

„Kész bennem minden az írói munkára – jegyezte fel naplójában –, amely mennyei megoldás és igazi életre támadás lenne számomra, miközben itt ülök az irodában egy nyomorult akta miatt.”

Az írás mellett voltak másfajta szenvedélyei is: a sport és az úszás. Úszni, evezni járt, gyalogtúrákat szervezett a barátainak. Az egészséges életmódot hirdette, ahol csak tudta. Két óra után, amint végzett a hivatalban, egy Prága melletti kertészetben vállalt munkát. Gondolatait ott rakta tisztába, a friss zöldségek jó ideig onnan kerültek az asztalára.

Az ítélet című elbeszélését 1912 szeptemberében egyetlen éjszaka alatt írta meg. Akkor már a mai Intercontinental Szálló helyén álló A hajónál nevű házban lakott egyedül. Leveleiben gyakran panaszkodott a város hangos forgalmára, az utcáról beszűrődő zajokra. Itt, a Moldva közelében már sokkal nyugodtabb volt az élete, de még ennél is jobban örült, amikor Ottilie nevű húga fent, a várban, a festői Arany utcácskában bérelt neki egy ódon kis házat. Innen utazott másik húga kísérőjeként 1915 áprilisában Sátoraljaújhelyen keresztül Nagymihályba, ahol Elli férje katonáskodott. Két évvel később, útban Arad felé, ahová menyasszonyát, Felicét kísérte nővéréhez, Budapesten is eltöltött egy napot. Ott találkozott régi barátjával, a kelet-európai jiddis színház egyik jeles színészével, Jizchak Löwyvel.

Prága büszke Franz Kafkára. A Kisoldalon a róla elnevezett múzeum mutatja be életét és munkásságát. A kiállítás anyagát először Barcelonában, majd New Yorkban láthatták az érdeklődők, azután került a Moldva-parti, egykor téglagyárként szolgáló, szépen kicsinosított épületbe. Naplói, levelei, kéziratai, rajzai, regényeinek első kiadásai itt tekinthetők meg, nem az Óvárosban róla elnevezett téren öt évvel ezelőtt megnyílt World of Franz Kafka kiállításon. Meredek lépcső vezet itt a mélybe, csupán pár fotó és néhány fontos információ szolgál útvezetőként. Mindennél fontosabb ugyanis a hangulat, a sötét falak, a gyér megvilágítás, a nyugtalanító hangok, zörejek és a lehangoló zene összhatása, de maga Kafka is megszólal párszor. Ének, gyereksírás, lövések zaja, rendőrautó szirénája teremti meg azt a nyomasztó, már-már fojtó légkört, amely az író sajátja. Napjaink kafkai abszurditását élhetjük egy bizarr, 12. századból ránk maradt, földalatti labirintusban.

Nem kevesebb turistát vonz a Národní třída melletti terecskén, a Quadrio áruház előtt álló, negyvenkét, mesterien összeillesztett szeletből álló, ezüst színben ragyogó Kafka-fej, David Černý, a világhírű köztéri szobrász alkotása. A fej óránként „szétválik”, hogy aztán percek alatt ismét összeálljon, nem mindennapi látványt nyújtva a város híveinek.

„Kafkát úgy leltem meg a magam számára, mint az alvajáró az egyetlen utat – írja Márai Sándor 1934-ben, az Egy polgár vallomásai című művében. – Egy könyvkereskedésben kihúztam a többi ezer közül, a Verwandlung (Az átváltozás) című füzetecskéjét, olvasni kezdtem, s rögtön tudtam: ez az. Kafka világa, hangja idegen volt nekem, s mégis ez az író, aki – én tudom – soha nem volt írásaimra kimutatható hatással, szabadított fel bennem erőket, egyszerre másként láttam, másként következtettem.”

Kafka nem csak az akkor Berlinben élő, fiatal Márairól tudott. Hallott arról is, hogy Az átváltozás és Az ítélet a Szabadság című kassai újságban, a Testvérgyilkosság pedig a Kassai Naplóban jelent meg (először!) magyarul Márai fordításában.

A száz évvel ezelőtt, tüdőbajban meghalt írót a prágai zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra. Műveit – Thomas Mann szerint – a világirodalom olvasásra leginkább érdemes alkotásai között kell számon tartani.
Bizonyára hasonlóképpen vélekedik Agnieszka Holland, a világhírű lengyel filmrendező is, aki már bejelentette: következő alkotásában Franz Kafka alakját idézi meg.