Search by category:
Egyéb kategória

Cseh politikusok szerint felelősségteljes döntés Biden visszalépése

Cseh politikusok szerint felelősségteljes döntés Biden visszalépése

Mészáros Richárd

2024. 07. 22., h – 09:17

A cseh kormányfő szerint Joe Biden visszalépése az amerikai elnökjelöltségtől egy olyan komoly politikus döntése, aki évtizedekig szolgálta hazáját.

„Felelősségteljes és személyesen biztosan nem könnyű lépés, de annál értékesebb” – írta Petr Fiala vasárnap este az X közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében. A cseh politikus hangsúlyozta: szurkol az Egyesült Államoknak, hogy a két erős és egyenrangú jelölt demokratikus versenyéből „egy jól elnök kerüljön ki”.

Jan Lipavský külügyminiszter a közszolgálati hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Joe Biden bejelentése korábban jött a vártnál. Kiemelte, hogy amerikai belügyről van szó, és most a demokratákon a sor, hogy új jelöltet állítsanak.

„Úgy vélem, hogy az utóbbi évtizedek egyik legdrámaibb amerikai elnökválasztásának vagyunk tanúi” – jelentette ki. „Bármilyen is lesz az amerikai elnökválasztás eredménye, az Európai Uniónak készen kell állnia arra, hogy többet fog költeni saját biztonságának bebiztosítására” – mutatott rá Jan Lipavský.  

Minden nyilatkozó cseh kormányzati politikus „felelősségteljes és személyesen bátor döntésnek” minősítette Joe Biden visszalépését.

Karel Havlíček, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom alelnöke „ésszerű és pragmatikus” döntésről beszélt.

Petr Pavel cseh államfő egyelőre nem nyilatkozott.

Read More

Post Comment