SaS: A kormány a vadászgépek üdvözlésével a saját képmutatását bizonyította
2024. 07. 23., k – 14:54
Az SaS párt szerint a szlovák kormány és Peter Pellegrini államfő a vadászgépek üdvözlésével a saját képmutatását és kétszínűségét bizonyította. A TASR-t kedden tájékoztatta Ondrej Šprlák, a párt szóvivője.
Branislav Gröhling szerint az államfő nem említette, hogy a legnagyobb veszélyt Szlovákiára és a Szövetségre nézve Oroszország jelenti. „Az, hogy mosolyogva fogadja az amerikai vadászgépeket, nemcsak az ő részéről képmutatás, hanem Robert Fico (Smer) kormánya részéről is. A Smer volt ugyanis az a párt, amely a Hlasszal együtt bírálta az USA-val között védelmi megállapodást, és a választások előtt azt ígérte, hogy szlovák területre semmilyen amerikai nem teszi be a lábát. Szemenszedett hazugság és képmutatás” – jegyezte meg Gröhling.
Juraj Krúpa (SaS) parlamenti képviselő azt mondta, hogy a kormány képviselőinek nyilvánosan kellene bocsánatot kérniük az Amerikai Egyesült Államokkal kötött védelmi szerződésről szóló kijelentéseikért. Emlékeztetett: épp ők voltak azok, akik az akkori koalíció képviselőit hazaárulónak nevezték. Azt is megjegyezte, hogy akkoriban amerikai megszállásról beszéltek, és arról, hogy amerikai katonák nőket erőszakolnak meg. Védelmezik a hadsereg felfegyverzéséhez szükséges kétszázalékos kötelezettséget, és imádkoznak azokért a pilótákért, akik az amerikai vadászgépeket fogják üzemeltetni. Abszurditás élő adásban” – zárta Krúpa.
Hétfő este megérkezett az első két F-16-os szlovák vadászgép a Malacka (Malacky) melletti konyhai (Kuchyňa) katonai repülőtérre. Ez az első két gép a 2018-ban megrendelt 14 repülő közül. Leszállításukat a világjárvány késleltette.
Az államfő az ünnepélyes fogadáson kiemelte a repülőgépek jelentőségét a szlovák honvédelmen belül, illetve a Szövetség más államainak az együttműködéséről beszélt.