Search by category:
Egyéb kategória

Lengyel külügyminiszter: háborús bűntetteket megelőzendő Ukrajna jogosult a nyugati fegyverek használatára

Lengyel külügyminiszter: háborús bűntetteket megelőzendő Ukrajna jogosult a nyugati fegyverek használatára

Mészáros Richárd

2024. 09. 12., cs – 20:04

Ukrajna jogosult a nyugati fegyverek használatára a háborús bűntettek megelőzése végett – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön Varsóban, az Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel közös sajtókonferencián.

Blinken az előző napi kijevi látogatása után utazott Varsóba. A sajtóértekezleten újságírók arról is kérdezték az amerikai diplomácia vezetőjét, Ukrajna kapott-e már engedélyt arra, hogy az oroszországi célpontok támadásakor nyugati fegyvereket használjon. 

Az ukrajnai háború során „pontosan azt fogjuk csinálni, amit korábban is, alkalmazkodni fogunk az aktuális helyzethez, azokat az eszközöket illetően is, amelyek Ukrajna rendelkezésére állnak az orosz agresszióval szembeni hatékony védekezés érdekében” – válaszolt Blinken. 

Sikorski ebben az összefüggésben aláhúzta: az agresszió áldozata jogosult a védelemre, arra, hogy megsemmisítse az őt érő légitámadás eszközeit. „Ezért úgy gondolom, Ukrajna jogosult arra, hogy nyugati fegyvert használjon a háborús bűntettek megelőzése céljából” – szögezte le. 

A NATO keleti szárnyát érintő orosz hibrid fenyegetésekre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Sikorski felidézte a Lengyelország keleti határát érő támadásokat, amelyeket „Oroszország a fehérorosz rezsimmel együtt hajt végre, kihasználva az ebből a célból odaszállított, felfegyverzett migránsokat”. Emlékeztetett arra is, hogy nyáron a fehérorosz-lengyel határon egy illegális bevándorló egy lengyel katonát ölt meg. 

A lengyel külügyminiszter a Lengyelországot érő orosz dezinformációs és kibertámadásokra is utalt, valamint az orosz drónok és manőverező robotrepülőgépek által okozott légtérsértésekre. Felidézte az utóbbi időben megakadályozott szabotázsakciókat, gyújtogatási kísérleteket is. 

„Ha egy következő »tűzvészre« kerülne sor, melynek során megsérülne egy lengyel állampolgár, akkor Lengyelország olyan lépéseket tesz majd, amelyeket Oroszország észre fog venni” – fogalmazott Sikorski. 

Blinken megállapította: a többfajta eszközzel folytatott hibrid támadásokat több országban is észlelik, mindez Oroszország „szélesebb stratégiájához tartozik”. Hangsúlyozta: a szövetségesek információt cserélnek a történtekről, és „olyan lépéseket tesznek, amelyek következményekkel járnak”. Nemcsak szankciókról van szó, hanem „más intézkedésekről is, amelyek úgy fokozódnak és folytatódnak, hogy Oroszország biztosan viselje tevékenysége következményeit” – jelentette ki Blinken. 

A lengyel légtérbe behatoló orosz légi eszközök esetleges lelövéséről szóló kérdésre válaszolva Blinken aláhúzta: „az önvédelemre jogosult Lengyelország oldalán állunk”. Hozzátette: a NATO-ban vita folyik arról, szabad-e a légvédelemnek lelőnie e tárgyakat, mielőtt behatolnának a szövetség légterébe. 

Az amerikai külügyminiszter Andrzej Duda elnökkel és Donald Tusk kormányfővel is tárgyalt Varsóban.

Read More

Post Comment