Két új alelnököt választott a Nyitra megyei közgyűlés
2024. 09. 23., h – 12:35
Branislav Becík megyeelnök egyetértésével hétfőn két új alelnököt választott a Nyitra megyei közgyűlés, Klein Ottokárt és Jozef Stankovskýt.
A testület még júniusban váltotta le Branislav Becík javaslatára Martina Holečková megyei alelnököt, a Demokrata frakció tagját, akinek munkájával elégedetlen volt a megyeelnök.
Klein Ottokár, Érsekújvár (Nové Zámky) polgármestere a független képviselők frakciójának javaslatára lett megyei alelnök. Jozef Stankovskýt, Nyitrabajna (Bojná) polgármesterét a Demokrata frakciónak kellett volna jelölnie, de az ügy megosztotta a frakciót.
Miloslav Hatala frakcióvezető leszögezte, hogy Stankovský nem az ő jelöltjük. „Nem tudtunk semmit a mostani tárgyalások részleteiről. Holečková leváltásakor a megyeelnök kijelentette, hogy a posztra a mi frakciónk jelölhet új alelnököt. Ennek ellenére a jelöltekről nem tárgyaltak velünk, és a frakciónk nem állított jelöltet” – mondta Hatala.
„Való igaz, hogy a Demokrata frakció nem tudott megállapodni, kit jelöljön. A frakció öt tagja viszont úgy vélte, hiba lenne senkit sem jelölni, ha a megyeelnök a soraikból akar alelnököt kinevezni. Ezért ez a csoport Stankovskýt javasolta” – magyarázta Daniel Balko, a Demokrata frakció tagja.
Becík megerősítette, hogy Holečková leváltásakor leszögezte, a poszt a Demokrata frakcióé. „Én tartottam a szavam. Stankovskýra úgy tekintek, akinek a jelölése ettől a frakciótól érkezett. De továbbra is úgy vélem, egyáltalán nincs szükség megyei alelnökökre, magam is megbirkózok a feladatokkal, viszont igyekeztem eleget tenni a frakciók elvárásainak az alelnöki posztokkal kapcsolatban. A Szövetség-Aliancia részéről Csenger Tibor az alelnök, most csatlakozik hozzá Klein Ottokár és Jozef Stankovský” – tette hozzá Becík.