Kerekes legutóbb díjat kapott ugyanitt a 107 anya (Cenzorka) cí-mű alkotásáért, ezt a mostani filmet viszont elmondása szerint nem volt egyszerű bejuttatni a programba. Az olasz szereplők miatt ugyanis a szervezők olasz filmként kezelték (amúgy olasz–szlovák–cseh–osztrák–horvát koprodukció, némi tajvani rásegítéssel), és ugyebár nem nehéz elképzelni, hány olasz film producerei vetélkednek a helyekért az A listás olasz fesztiválon.

A Wishing on a Star hosszú éveken át készült, de ezt mára megszokhatták Kerekes Péter pályájának követői. A rendező már húsz évvel ezelőtt, a kassai fürdő történetét feldolgozó 66 szezon című első filmjével meghonosított nálunk egy új zsánert. Sőt, az is könnyen lehet, hogy ő találta ki.

A dokumentarista elemek nála mindig játékfilmes elemekkel keverednek, a jelenetek egy része megrendezett, másik része spontán, és a néző nem mindig tudja eldönteni, instruálták-e a szereplőket, vagy maguktól mondják/teszik azt, amit. A lényeg a történet, azt igyekszik átadni a rendező, és a valós szereplők önmagukat adják (néha megrendezett körülmények között), a többiek pedig ügyesen rásegítenek. A képi megvalósítás Kerekes Péternél mindig tartalmaz némi, illetve jó sok humort, bármilyen komoly témáról is van szó. Ez a hozzáállás szöges ellentétben van a vizuális feldolgozással, amely (szerintem) leginkább a finn Aki Kauris-mäki minimalista stílusával rokon. Róla viszont elmondhatjuk, hogy egy szemernyi humor sincs a filmjeiben.

Hát így állunk, ebből kell kedvcsinálót írnunk a Wishing on a Strar című filmhez, amely tegnap óta látható a jobb hazai mozikban.

A rendező a szerdai pozsonyi sajtótájékoztatón őszintén bevallotta, hogy három éven át folyamatosan nemet mondott egy osztrák producernek, aki egy olasz asztrológusnőről szóló filmtervvel ostromolta őt. Nem hitt ugyanis az asztrológiában, és túlságosan bulvárosnak érezte a témát. Ma már azt mondja, Lucianában hisz, nem az asztrológiában. És a film megtekintése után számomra abszolút érthetővé vált ez a hozzáállás, mert mindeddig én is marhaságnak tartottam a csillagjegyek körüli hisztériát.

A velencei öbölben élő és tevékenykedő asztrológusnő tizenhét évesen kezdte a szakmát, és immár ötven éve javasolja szerelemre áhítozó, pozitív változásra váró, tanácstalan, az életben megrekedt klienseinek az úgynevezett születésnapi utazásokat, amelyek célpontját a bolygók állása jelzi. Az illetőnek a születésnapján el kell mennie arra a helyre, ahol azon a napon a születési adatai alapján kiszámolva ideális a csillagok állása. Ott új energiákkal töltődik fel, vagyis tulajdonképpen újjászületik.

A film öt történeten keresztül követi Luciana ügyfeleinek sorsát. Mindannyian új életet, szerelmet, szenvedélyt, szabadulást, vágyaik beteljesülését, életük értelmét keresik, azaz fontos kérdésekre szeretnének választ kapni. Miután Lucianától megtudják a koordinátákat, elindulnak Tajvanra, Libanonba, a horvátországi Cres-szigetre, Brazíliába, illetve Alaszkára – ez utóbbi helyre csak virtuálisan, de annál komolyabb (és humorosabb) otthoni díszletekkel. Kerekes Péter stábja mind az ötüket elkísérte a nagy utazásra.

Bolond, aki ezt beveszi – gondoltam a beharangozó sajtóhírt olvasva. Aztán megnéztem a filmet. És rájöttem, hogy az emberi sorsokról senki sem deríthet ki többet egy szigorú tekintetű, de megértő asztrológusnál, aki előtt megnyílnak az emberek, még a szkeptikusak is. És aki új energiákat képes megmozgatni a sorsukba már-már beletörődött kliensekben. Már önmagában az is nagy dolog, hogy rábírja őket: mozduljanak ki a komfortzónájukból, néhány napra hagyják hátra addigi életüket és utazzanak el egy olyan helyre, ahová amúgy eszük ágában sem volt elutazni.

A metódus állítólag évtizedek óta működik, sok hálás kuncsaft megy vissza Lucianához hálálkodni.

A pozsonyi filmbemutatóra megérkező asztrológusnő tényleg elbűvölő jelenség. Tudományként tekint hivatására, és a teremben senki sem merte megkérdőjelezni a számításait. Inkább azt kérdeztük tőle, vannak-e politikusok az ügyfelei között, meglódult-e az üzlet a velencei, illetve torontói bemutató után, és élvezte-e a forgatást. Mindhárom kérdésre igen volt a válasz.

Titokzatos és misztikus műfaj az asztrológia. Nagyon keveset tudunk róla mi, átlagemberek. A teljes képhez hozzátartozik, hogy nem elég megnéznünk, reggel, délben, este vagy éjjel születtünk-e. Minden egyes másodperc számít. Luciana elárulta, hogy nagyon izgalmas volt a filmben szereplő ikerpárral dolgoznia, mert már egy-két perces születési különbség is teljesen más egyéniséget eredményez. Eleinte egyébként ők sem hittek az asztrológiában, csak gyereket akartak (legalábbis az egyikük).

A film szereplőit hosszú casting során választották ki. Az ötletgazda forgatókönyvíró olasz Erica Barbiani, aki egy fesztiválon látta Kerekes Péter Gulyáságyú (Ako sa varia dejiny) című filmjét, és teljes mértékben megbízott a rendezőben. Olyanokat is behívtak kamerapróbára, akiknek érdekes sors adatott, de semmi közük nem volt az asztrológiához. A kezdeti ötven főből később tizenkettő maradt, akikkel forgatni kezdett a stáb. Majd ez a szám ötre csökkent.

Szándékosan nem árulok el további részleteket. Nézzék meg a filmet. Mert lehet, hogy a megoldás a csillagjainkban van, csak komolyan kell venni az égi összefüggéseket. Azaz: Wishing on a Star. A filmnek ez a címe, nincs fordítás, nincs semmilyen kapaszkodó. Én sem segítek, tessenek utánanézni, mit takar ez az angol kifejezés.