Search by category:
Egyéb kategória

Töréspróba tizenhetedszer Keszegfalván

Töréspróba tizenhetedszer Keszegfalván

Orosky Tamás

2024. 09. 27., p – 18:25

Két ország 100 karatékája gyűlt össze Keszegfalván, a helyi Seishin Karateklub hagyományos töréspróbáján, a XVII. Polgármester-kupa Tameshiwari nemzetközi versenyen.

Összesen 14 korcsoportban hirdettek győztest, súlycsoportok szerint. A vendéglátó klubnak 15 elsőség jutott.

„A Lőrincz Gyula Alapiskola tornatermében több feladatot kellett teljesíteniük a rajt előtt a versenyzőknek: medicinlabdával dobtak távolba, egyensúlyoztak a svájci labdán, vagy rúdon tartották magukat. A verseny nevének megfelelően deszkatörés is volt: ököllel, kézéllel és könyökkel” – számolt be a történésekről lapunknak Markovics János klubelnök, aki a helyi képviselő-testület sportbizottságának elnökeként nyitotta meg a versenyt.

Ami a távokat illeti: a legkisebbek (5–8 évesek) 2, a 9–12 évesek 4, a 13 évnél idősebbek pedig 5,5 km-t futottak. De nem csak futottak, hanem közben erőnléti és ügyességi számokban is teljesítettek feladatokat. Minden versenyzőnek komoly kihívás volt a távja a maga szintjén, mindannyian legyőzték önmagukat, túllépve saját határaikon, ami a harcművészek fő célja. Az erőpróba végén ebéd, kofola és fagyi várt minden versenyzőre.

A polgármester különdíját, kupáját Derján Anna, keszegfalvai klub sportolója kapta a 2023/2024-es versenyidényben elért hazai és nemzetközi eredményeiért.

Érdekes

Nők, gyerek 0: Csölle Kincső Viktória (Seishin Ekecs), Kiss Hanna (Oyama Bős); gyerek 1: Horváth Boróka (Rakurai), Vajkai Olívia (Seishin Keszegfalva); gyerek 2: Blockhaus Enola, Villasenor Babos Natália (mindketten Rakurai);  Bödők Beatrix (Seishin Nemesócsa); ifjúsági: Forró Leila Valéria (Seishin Keszegfalva), felnőtt: Őri Róza Boglárka (Főnix Dojo).

Férfiak, kezdő: Varga Balázs (Seishin Ekel); gyerek.0: Lavu Botond (Seishin Dunaszerdahely), serdülő: Pécs Roland, Gálfi Tamás (Seishin Keszegfalva), Varga Richárd (Seishin Dunaszerdahely); gyerek 1: Takács Márk (Oyama Bős), Jónás Alex, Hidegh Krisztián (mindketten Rakurai); gyerek 2: Horváth Áron (Seishin Nemesócsa), Hidegh Flórián (Rakurai), Tercs Máté Márk (Seishin Ekecs); serdülő: Szlanicska Tibor (Seishin), ifjúsági: Vida Zsolt (mindketten Seishin Keszegfalva), Bíró Bendegúz (Seishin Dunaszerdahely), junior: Balogh Barna (Beledi KÉSZ SE), Gáspár Botond (Főnix Dojo); felnőtt: Varga Tamás, Csillag Viktor (mindketten Beledi KÉSZ SE), Lengyel László (Kapuvári SE). 

 

Győztesek

Read More

Post Comment