A két edző másképp látta a DAC–Spartak rangadót
2024. 09. 29., v – 16:35
Így értékelte a DAC–Trnava (0:0) bajnoki labdarúgó-mérkőzést a két vezetőedző és Redzic Damir.
A DAC labdarúgócsapata hazai pályán 0:0-s döntetlent játszott a nagyszombati Spartakkal a Niké Liga kerületi rangadóján.
Nem ez volt az első olyan derbi az elmúlt években, amely után Michal Gašparík, a nagyszombatiak trénere mindenkit meglepett az értékelésével. „Kiegyenlített mérkőzés volt – kezdte mondadóját a jelenlévők nagy megdöbbenésére. Hogy ezt a vezetőedző a DAC egyértelmű mezőny-, vagy még egyértelműbb helyzetfölényéből szűrte le, nem tudjuk. – Nem volt olyan játékos, aki úgymond kitűnt volna a többiek közül. A második félidőben voltak kontrák mindkét oldalon, de összességében ma a védelmek jobban végezték a dolgukat, mint a támadósorok.”
Gašparík utolsó mondatával már nehezebb vitatkozni, viszont összességében Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője volt az, aki értékelésében közelebb járt a valósághoz.
„Jó teljesítményt nyújtottunk. Uraltuk a mérkőzést, és szerintem egyértelműen látszódott, hogy a két csapat közül csak az egyik akarja megszerezni a három pontot. Domináltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, az ellenfél pedig elsősorban szabálytalankodott. Mi 21 napja nem szusszantunk, 5 meccsünk volt az elmúlt 15 napban, ennek ellenére magas intenzitással játszottunk ma és jó számokat produkáltunk a meccs végén is.ˮ
A DAC valóban domináns volt, ennek ellenére a csapat játéka hiányérzetet keltett a szurkolókban. Nem először fordult elő, hogy a Trusa–Redzic támadópáros teljesen tanácstalan volt az ellenfél felállt védelme ellen, ők jellemzően inkább akkor villognak, ha több szabad területük van és nyíltabb a meccs. „Redzicnek az ilyen meccseken a padról kéne beállnia” – hangzott el félidőben az újságírói szektorban, és eszünkben sem volt vitatkozni az állítással.
„Egész héten videóztunk róluk, készültünk belőlük. Nagyon kompaktak és agresszívak voltak. Ők szépen levédekezték a meccset, nyilván ők is videóztak minket. Harcoltunk és próbálkoztunk, de ma nem találtuk rájuk a megoldást” – fogalmazott Redzic, a DAC magyar támadója.
Redzic mellett ott volt a pályán az aktív Ramadan, aki számára testhez állóbb feladat kis területen váratlant húzni, csakhogy Munoz jóformán az egész szervezést rábízta, amire viszont nem ő a megfelelő ember. A DAC legjobbja a kerületi rangadón egyértelműen Mateus Brunetti volt, aki nagyszerű szerelésekkel és veszélyes felfutásokkal hívta fel magára a figyelmet. Kontraktusa alapján ez Brunetti utolsó éve Dunaszerdahelyen, tehát a brazil védő szerződéshosszabbításának minél előbb napirendre kéne kerülnie – hacsak a vezetőség és Martin Škrtel nem akarja a Világi-éra egyik legjobb védőjét a télen áron alul elkótyavetyélni, vagy jövő nyáron ingyen elengedni.
A DAC maradt a 3. helyen a tabellán. A sárga-kékek legközelebb is hazai pályán játszanak, vasárnap a zsolnaiakat fogadják.