Bíreš és Hamran is élvezi a Čaputová bizalmamát
2023. 07. 20., cs – 20:20
Jozef Bíreš földművelésügyi miniszter és Hamran István országos rendőrfőkapitány is élvezi Zuzana Čaputová bizalmát. Ezt a barsi (Tekov) régióban tett munkalátogatása során közölte.
A Bíreš miniszterrel való együttműködést megfelelőként értékeli, és nem lát okot a leváltására. Hozzátette: csak a sajtóból vannak információi, és egyelőre nem tervezi a felelősségre vonást.
Az országos rendőrfőkapitány leváltásáról szóló felszólítást is túlzásnak tartja. Ha lenne ok a rendőrfőnök leváltására, akkor is azt várná Ivan Šimko volt belügyminisztertől, hogy konkrét érveket hozzon fel, miért akar ilyen döntést hozni.
Robert Fico kijelentéseit, melyek szerint Hamran hivatalban maradása a Progresszív Szlovákiát segíti, abszurdnak tartja. Azt is elutasította, hogy Daniel Lipšic speciális ügyész hatással lehetne erre. Megjegyezte: azoknak a képviselőknek, akik a leváltását követelik, volt lehetőségük arra, hogy bizalmat szavazzanak a szakértői kormánynak. „Abban az esetben a hatáskörükben lenne a kormány egyes tagjainak a megválasztása. Ezt rám bízták, nem szavaztak bizalmat, úgyhogy én döntök azok alapján az okok alapján, amelyeket megalapozottnak tartok” – állapította meg Čaputová.
Az államfő egyúttal emlékeztetett: a szakértői kormány nem akart személyzeti forradalmat a kormányhoz tartozó intézményekben. „A szakértői kormány célja többek között a helyzet megnyugtatása és stabilizálása volt, a személyzeti stabilitást is beleértve” – magyarázta.