Korrupciógyanús exminiszter
2023. 09. 12., k – 11:20
Vádat emelhetnek Gál Gábor (Híd) volt igazságügyi miniszter ellen, aki a gyanú szerint kinevezése előtt 50 ezer euró kenőpénzt fogadott el – írja az Aktuality.sk portál.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója nyáron befejezte a nyomozást és vád-emelést javasol az egykori hidas politikus ellen, akit azzal gyanúsítanak, a parlamenti képviselői irodájában 50 ezer euró kenőpénzt fogadott el nem sokkal az előtt, hogy az igazságügyi tárca élére került. A portálnak mindezt a rendőrség és a Főügyészség is megerősítette. Jana Tökölyová szóvivő közölte, a Főügyészségre megérkezett a vádemelési javaslat. Az ügyészen múlik, hogy továbbítja-e azt a Specializált Büntetőbíróságra vagy kiegészítést kér a vizsgálótiszttől.
Gál ellen a rendőrséggel együttműködő Ján Gajan vallomása alapján indult eljárás, aki több rendőrségi akcióban is érintett volt, s őrizetbe vétele után kezdett csiripelni arról, miként működött a korrupcióval átszőtt rendszer a Szlovák Földalapnál (SPF). Az állami intézményt az SNS és Híd felosztotta maguk között – a nemzetiek esetében Martin Kvietik oligarchának, Gajan régi ismerősének kellett volna beleszólást kapnia az alap döntéseibe, a Híd részéről pedig Gálnak volt ráhatása annak működésére. Gajan állítja, 2018-ban a képviselői irodában találkozott Gállal, ahol átadta neki az 50 ezer eurót. A portál úgy tudja, a pénz a két párt közötti konfliktus elsimítását szolgálta, mely forrása egy Dunaszerdahely környéki mezőgazdasági terület volt, amire mindkét fél igényt tartott. A tanúvallomások szerint a Medzičiližie cég kétszer 120 ezer eurós kenőpénzért „elintézte” a terület bérlését, a kenőpénzt pedig állítólag elosztották a Szlovák Földalap Tanácsa és a Szlovák Földalap vezetése között. A terület iránt azonban egy másik cég (Carrot SK) is érdeklődött, melyben a vallomások alapján rejtett tulajdonrésze volt Gálnak is.
Gál az első pillanattól kezdve tagadja a vádakat és azt állítja, ártatlan. „Nem ez az első eset, hogy úgynevezett bűnbánók által különböző információk keringenek rólam, amelyekről a megfelelő vizsgálat után bebizonyosodik, hogy kitalációk” – mondta 2022 májusában. Gál panaszt tett az eljárás ellen, majd a sokat kritizált 363-as paragrafussal próbált pontot tenni az ügy végére.
(Aktuality.sk)