Szijjártó Péter ismét Pozsonyba látogatott (VIDEÓ)
2023. 11. 07., k – 13:54
Ismét Pozsonyba látogatott Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter, aki Robert Ficóval (Smer), Juraj Blanárral (Smer) és Denisa Sakovával (Hlas) való találkozó után a Szövetség vezetésével is egyeztetett.
Szijjártó először járt Pozsonyban, mióta megalakult a 4. Fico-kormány. Tárgyalt magával a miniszterelnökkel, Robert Ficóval (Smer), Juraj Blanár (Smer) külügyminiszterrel, Denisa Saková (Hlas) gazdasági miniszterrel. A magyar külügyi tárcavezető szerint egy patrióta, nemzeti értékeket előtérbe helyező szlovák kormány alakult, amellyel várhatóan a magyar kabinet könnyebben fog együttműködni. Kitért arra, hogy Budapest és Pozsony is elutasítja az Ukrajnának való fegyverszállítást és arra számít, hogy Ficóékkal együtt tudnak működni a migráció megállításában is. A határmenti fejlesztések összehangolására, a nukleáris energia fontosságára is kitért. A miniszter szerint még idén át szeretnének adni két ipolyhidat.
Forró Krisztián a Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte, a december 9-én esedékes pártkongresszuson szerkezeti átalakítást szeretnének a Szövetségben végrehajtani. Mindezt úgy, hogy megmaradjon a formáció sokszínűsége. Korábban már felmerült, hogy eltöröljék a párton belül működő platformokat. A parlamenti választáson elért eredményt, a több mint 130 ezer voksot ismét „történelminek” nevezte. A Szövetség ezzel nem jutott a törvényhozásba. A balsikerükért a „liberális sajtót” és a közvélemény-kutató ügynökségeket hibáztatta.