BARANGOLÓ: Kerékpáros körút a vízimalmok nyomában
Ibos Emese
2020. 07. 20., h – 20:11
Akár egész napos kerékpártúrát is szervezhet az, aki szeretné bejárni Galánta környékét. A C betűvel jelölt útvonalon számos látnivaló, érdekesség, pihenőhely várja a kerekezőket. Galántán az évek során egész jó kerékpárút-hálózatot sikerült már kiépíteni, illetve folyamatosan épülnek a bicikliutak a városban. Silvia Szokolová, a Galántai Helyi Akciócsoport Polgári Társulás alapítótagja elmondta, ideális lenne összekötni kerékpárúttal ezeket a településeket is, de ez hosszú, bonyolult folyamat lenne. „Az egyes falvaknak kellene ez ügyben megtenniük a megfelelő lépéseket. Ez viszont nem egyszerű, hiszen csak a saját tulajdonban lévő területen lehet kerékpárutat építeni, vagyis valamelyik szervezetnek kellene felvásárolnia a területeket. A vízimalmok nyomait összekötő kerékpárút gondolata 2016-ban született meg. Az ügyintézés az engedélyekkel, az utak jelölése és a pénzügyi eszközök megteremtése a szervezetünk számára hároméves kemény munkát jelentett. A tervdokumentációt Galánta város intézte. A Duna Alap második és harmadik pályázatának felhívása alapján a kerékpárút egy részének finanszírozását a Közép-európai Alapítvány fedezte. A kerékpárút második felének kijelölése a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat segítségével valósult meg, illetve a Szlovák Kerékpárosklub is hatalmas segítséget nyújtott a megvalósításban” – tudtuk meg a Galántai Helyi Akciócsoport Polgári Társulás alapítótagjától.
A Vízimalmok Nyomában kerékpárút, amely több védett természeti helyet is összeköt, hosszával és az érintett önkormányzatok számával, amelyeken áthalad, az egyik leghosszabb körútnak számít Szlovákia területén. Galántán kezdődik és végződik. A látnivalók mellett két kerékpárszervizpont is található a városban, ahol pumpa és egyéb szerszámok segítségével kisebb javításokat is el lehet végezni a kerékpáron. Az út a Sárd folyó mentén, az Alsó-Dudvág és a Fekete-víz mellett halad, majd folytatódik a Kis-Duna mentén, illetve a Szeli-Dudvág felett. Útközben érdemes megnézni a nemeskosúti parkot, a Duna tőkési ágát, vagy a galántai parkot. Az út áthalad a jókai vízimalom és skanzen területén, majd el lehet jutni a tallósi Maticza-malomhoz is. „A körutat országúton és földúton lehet megtenni. Aki útra kel, ne feledkezzen meg az előírások betartásáról. Az országúton kötelező például a bukósisak használata. Akinek nincs, 50 eurós büntetésre számíthat. Az útvonalon több vendéglátó- és pihenőhely is található, de mindig jó, ha van nálunk ivóvíz és egy kis harapnivaló” – zárta Silvia Szokolová.
Két járás tíz településén át vezet az a kerékpáros körút, amelyet a Galántai Helyi Akciócsoport Polgári Társulás jelölt ki Nagyszombat megyével közösen a térség vízimalmainak nyomában. A kerékpárosok országúton és határi úton tehetik meg a 64 kilométeres távot.