Idén is január végéig kell befizetni a gépjárműadót
2024. 01. 08., h – 15:31
A központi adó- és vámhivatal az elmúlt napokban csaknem 195 ezer adózónak küldte el elektronikus úton a 2023-as adózási időszakra vonatkozó, előre kitöltött gépjárműadó-bevallást, nagyjából 5 ezerrel többnek a tavalyihoz képest. Az adózóknak a bevallásukat 2024. január 31-éig kell benyújtaniuk, és az adót addig be is kell fizetniük.
A központi adó- és vámhivatal már hatodik alkalommal küldött elektronikusan generált, előre kitöltött gépjárműadó-bevallást az adózóknak. „Ezzel is szeretnénk leegyszerűsíteni az adózók dolgát, felgyorsítva az egész folyamatot” – mondta el lapunknak Drahomíra Adamčíková, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. Szerinte ezt a szolgáltatást azok vehették igénybe, akik aktív elektronikus postafiókkal rendelkeznek a központi adó- és vámhivatal portálján, és tavaly már benyújtották a gépjárműadó-bevallásukat. „Az információs rendszerből automatikusan generált adatokat a honlapunkon található személyes zónájukban találják meg. Ha semmi nem változott az előző évhez képest, az adózó ellenőrzi az adatokat, és legkésőbb 2024. január 31-ig benyújtja a bevallást” – tette hozzá Adamčíková.
A gépjárműadó-bevallást azok az adófizetők nyújtják be, akik a Szlovákiában bejegyzett gépjárművüket vállalkozás céljára használják. Azok az adózók, akik kötelezően elektronikus úton kommunikálnak az adóhivatallal (áfafizetők, a cégnyilvántartásba bejegyzett jogi személyek, természetes személyek – vállalkozók), kizárólag elektronikus úton kötelesek benyújtani az adóbevallást. Más jogalanyok (pl. vállalkozói engedéllyel rendelkező, de a cégnyilvántartásba be nem jegyzett civil egyesületek) a bevallást személyesen is beadhatják, vagy postai úton is elküldhetik az adóhivatalnak. A gépjárműadó-bevallással kapcsolatos részletes útmutatót a központi adó- és vámhivatal honlapján tették közzé.