Dakar-rali – Sainz negyedszer, Brabec másodszor nyert
2024. 01. 19., p – 11:10
Az autósok mezőnyében a Carlos Sainz, Lucas Cruz páros, az Audi spanyol kettőse nyerte a Szaúd-Arábiában rendezett és pénteken véget ért 46. Dakar-ralit.
A 61 éves Sainznak ez karrierje során a negyedik diadala a világ legnehezebbnek tartott tereprali-viadalán. A kétszeres rali-világbajnok 2010, 2018 és 2020 után győzött ismét.
Ezzel az Audi lett az első gyártó, amelynek hibrid-elektromos hajtású járművel sikerült megnyernie a Dakart.
Sainz legfőbb riválisává a verseny második hetében a kilencszeres rali-vb-győztes francia Sebastian Loeb lépett elő, ő azonban műszaki hiba miatt a csütörtöki gyorsasági szakaszon több mint egy órát vesztegelt, így nem maradt esélye utolérni spanyol riválisát.
A pénteki szakaszt Loeb és navigátora, Fabian Lurquin ugyan megnyerte, de az összetettben ez is csak arra volt elég, hogy a dobogó legalsó fokára felállhasson. Az összetett második helyet ugyanis a hajrában jó tempót diktáló és konstans teljesítményt nyújtó Guillaume De Mevius, Xavier Panseri belga, francia duó kaparintotta meg Toyotával.
A motorosoknál pályafutása második Dakar-sikerét aratta az amerikai Ricky Brabec. A Hondával versenyző 32 éves motoros 2020 után diadalmaskodott ismét. Brabec a pénteki zárószakaszon hetedik lett, de ez is elég volt neki a győzelemhez, legfőbb üldözője, a botswanai Ross Branch ugyanis csak kilencedikként ért célba. A záróetapot a tavaly győztes argentin Kevin Benavides nyerte, megelőzve a másodikként végző, kétszeres Dakar-győztes ausztrál Toby Price-t, valamint a harmadikként záró öccsét, Luciano Benavidest.
Az idei Dakar január 5-én rajtolt al-Ulából és a prológ mellett 12 gyorsasági szakasz, csaknem 8000 kilométernyi táv leküzdése után ért véget Dzsanbúban.