Elképzelhető, hogy a társadalmi szakadékok növekedése is hozzájárult a mély és elemi csalódottsághoz, de a kesergő nyilvánosságot leginkább az taszíthatta mély depresszióba, hogy Ivan Korčok első körös, váratlanul nagyarányú győzelmét követően az elemzők és a nyilvánosságot befolyásoló politikai kommentátorok is belelovalták magukat a győzelmi hangulatba. Pellegrini kampánya látszólag nem volt túlságosan aktív, és igazán a második kör előtt sem futott fel a lendülete, a Hlas házelnökét botrányok hátráltatták, legközelebbi szövetségesei – Fico és Danko – láthatatlanná váltak, az ellenzéki tábor pedig egységesnek tűnt. 

Bár a legtöbben a második körben szoros küzdelemre számítottak Korčok és Pellegrini között, valójában az első kör történései után már csak a hagyományokból kiindulva is Korčok sikere tűnt valószínűbbnek. A szlovákiai elnökválasztások ugyanis korábban egy kivétellel mindig a „demokráciapárti” erők győzelmét hozták a második körben. Az első elnökválasztáson Rudolf Schuster meggyőzően verte Vladimír Mečiart, a HZDS vezetője ellen még Ivan Gašparovič is győzni tudott, mint a kevésbé illetlen jelölt. 2014-ben Andrej Kiska lemosta Robert Ficót, és öt éve Zuzana Čaputová is egyértelműen megverte a Smer-jelölt Maroš Šefčovičot. Szlovákiában az öt korábbi választásból mindössze egyszer, 2009-ben fordult elő, hogy a második körben a „populisták” és a „demokraták” csaptak össze, és az előbbi csoport nyert – Gašparovič Iveta Radičová ellen, és Gašparovič már az első körben is meggyőző fölényt mutatott fel. Miként is kaphatna ki Korčok, ha már az első fordulót is megnyeri, a közvéleményben és a fősodratú médiában pedig egyértelműen jobban áll, mint Pellegrini? Mint kiderült, a kormánypárti és az ingadozó választók mobilizációjával. 

A szeptemberi választás után az ellenzék által szervezett tömegtüntetések, az ellenzéki képviselők parlamenti obstrukciója, a kulturális szféra és a civilek ellenállása mind arra az alaptételre épült, hogy a Fico-kormány népszerűsége határozottsággal és aktivizmussal rövid idő alatt megrengethető. Az elnökválasztás első köre és Pellegrini a vártnál sokkal súlyosabb veresége őszintén abba a hitbe ringatta az ellenzéki szimpatizánsokat, hogy érdemes volt harcolni és küzdeni. Márpedig magas lóról lehet nagyot esni – annál súlyosabb volt a kijózanodás, mikor kiderült, hogy Pellegrinire számszerűleg még többen is szavaznak, mint a tavalyi választáson a koalíciós pártokra összesen. 

A gyász öt fázisa a tagadás, a düh, az alkudozás, a bánat és végül az elfogadás. Nemcsak az ellenzék, hanem az ország érdeke is, hogy akinek a kormánytól eltérő nézőpontja van, hamar átlendüljön az elfogadási fázisba, és tegyen valami hasznosat. Önmagáért, a környezetéért, vagy csak úgy. Mert a Fico-kormány egy jó darabig velünk marad, méghozzá tetszik vagy sem, de közkívánatra.