Search by category:
Egyéb kategória

Újabb politikai konfliktust hozott a járványkezelés, ezúttal nem tudnak megegyezni az iskolanyitásról

Újabb politikai konfliktust hozott a járványkezelés, ezúttal nem tudnak megegyezni az iskolanyitásról
Nagy Roland
2020. 12. 02., sze – 17:34

2020. december 2., szerda – 18:42
iskola
Friss ikon
Off

Törzs

Gröhlinget Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök bízta meg, hogy dolgozzon ki egy tervet, aminek eredményeként a felső tagozatos és a középiskolás diákok már december 7-én visszatérhettek volna az iskolába. A kormányfő úgy képzelte el, hogy az újranyitás előtt minden diákot, tanárt és szülőt letesztelnének, ám hamar kiderült, hogy az oktatási tárca képtelen teljesíteni ezt a feladatot. Gröhling olyan feltételt szabott, hogy csak azok az iskolák nyithatnak ki újra, amelyekben a felső tagozatos és középiskolás diákok legalább 70 százaléka letesztelteti magát.

Gröhling javaslata elbukott

Ahogy arról beszámoltunk, a központi válságstáb végül lesöpörte az asztalról Gröhling javaslatát. Az oktatási miniszter az ülés után elmondta, hogy a tárca egyedül képtelen lenne bebiztosítani a teszteléshez szükséges feltételeket, ám az egészségügyi minisztérium és a belügyminisztérium ebben nem nyújt segítséget.

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, a járványgörbe újra emelkedni kezdett Szlovákiában, és az a fajta iskolanyitás, amit az oktatási miniszter javasolt, csak tovább súlyosbítana a helyzeten. Krajčí úgy véli, hogy ha minden diákot és szülőt leteszteltek volna, akkor körülbelül 1,5 millió ember egészségügyi állapotáról kaphattak volna képet, ami már elegendő lehetett volna az újranyitáshoz. Ebben a formában viszont nem lenne szerencsés, ha a diákok visszamennének az iskolába.

A tárcavezető hozzátette: Gröhling kérése, hogy az egészségügyi minisztérium biztosítsa be a szükséges munkaerőt a teszteléshez, kivitelezhetetlen.

„Az egészségügyi dolgozók nem az én alkalmazottaim. Nekik megvan a saját állásuk, ahol teljesíteniük kell a feladataikat. A dolgok nem működnek olyan egyszerűen, hogy csak megkérjük őket, vállaljanak pluszmunkát”

– mondta Krajčí, aki szerint az oktatási miniszternek kellett volna megoldani ezeket a feladatokat.

Marek Krajčí
Leírás

Branislav Gröhling tervét Marek Krajčí egészségügyi miniszter sem támogatta

Čaputová felszólalt

A beszámolók alapján úgy tűnik, hogy a központi válságstáb ülésén főként az OĽaNO miniszterei utasították el Gröhling koncepcióját. Ez azért érdemel külön figyelmet, mert az SaS és az OĽaNO az utóbbi hetekben folyamatos konfliktusban áll egymással. Richard Sulíkék ugyanis a gazdaság újraindítását és az óvintézkedések enyhítését hangoztatják, Igor Matovičék viszont aggódnak a járványgörbe alakulása miatt.

Erre utalt Zuzana Čaputová köztársasági elnök a szerdai Facebook-bejegyzésében, melyben arra kérte a koalíció tagjait, fejezzék be a vitát, hiszen a gyerekeknek vissza kellene térniük az iskolába.

„A szülők és a tanárok hatalmas erőfeszítései ellenére továbbra sem tekinthetjük a távoktatást a tanítási folyamat teljes értékű alternatívájának”

– üzente az államfő, aki szerint minden egyes iskola nélkül eltöltött nap lemaradást jelent, ráadásul a szociális kapcsolatok hiánya a megfelelő pszichikai fejlődést is gátolhatja.

„A közvélemény számára nem az a fontos, kinek a tervét fogadja el a válságstáb vagy a kormány, hanem az, hogy a felelős állami szervek legyenek cselekvőképesek, és oldják meg a sürgős problémákat. Ha a diákoknak azért kell otthon maradniuk, mert a kormány nem talált közös megoldást egy fontos problémára, az nem jó hír”

– zárta a köztársasági elnök.

Teraz nie je čas na politické spory, deti sa potrebujú vrátiť do škôl. Napriek obrovskej snahe rodičov a učiteľov,…Közzétette: Zuzana Čaputová – 2020. december 2., szerda

 

Az államfő szavaival kapcsolatban megkerestük az érintett pártok sajtóosztályát is. Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője az oktatási minisztériumhoz irányított bennünket, amely csak annyit reagált, mindent megtesznek, hogy a diákok mihamarabb visszatérhessenek az iskolába a járványügyi intézkedések betartása mellett.

Az OĽaNO egyelőre nem válaszolt.

Matovič: Átveszem az irányítást

Igor Matovič a kormány szerdai ülése után azt mondta, csalódott az oktatási miniszterben, hiszen az általa kidolgozott terv alkalmatlan lett volna az iskolák újranyitására. A kormányfő egyrészt kifogásolta, amit Marek Krajčí is emlegetett, hogy az oktatási tárca az egészségügyi, a védelmi és a belügyminisztériummal akarta elvégeztetni a tesztelés lebonyolítását. A fő ellenvetése azonban az volt, hogy Gröhlingék már akkor is kinyitotta volna az iskolákat, ha az intézmény diákjainak mindössze 70 százaléka teszteltette volna magát. 

Igor Matovič
Leírás

Igor Matovič elmondása szerint csalódott az oktatási miniszterben

Emiatt a saját kezébe vette az irányítást. Elmondta: szeretné, ha legalább néhány iskola kinyithatna a jövő héten, ennek érdekében felvette a kapcsolatot bizonyos polgármesterekkel és iskolákkal, akik állítólag bármiben hajlandóak segíteni, hogy a diákok ismét normális körülmények között tanulhassanak. Hogy pontosan melyik iskolákra gondolt, nem árulta el, és egyelőre az sem világos, hogy milyen módon zajlik majd az újranyitás

Igor Matovič

Néhány iskola hétfőn kinyithat, Matovič a saját kezébe veszi az ügyet

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő a saját kezébe veszi a diákok tesztelését.

Mindemelett Gröhlignek továbbra is ki kell dolgoznia egy újabb tervet. A dokumentumot legkésőbb december 23-ig kellene ismertetnie. A miniszter előzetesen azzal számol, hogy az új tervben január 8-ra időzítik az iskolanyitást. Ennél több részletet ő sem árult el.

Krajčí: két lehetőségünk van

Krajčí a romló járványhelyzet miatt nem túl optimista, hiszen a kormányfő terve, miszerint karácsonyra 500 alá csökkentik a napi esetszámot, egyre kevésbé tűnik megvalósíthatónak (kedden például 11 136 mintavétel mellett 2043 új fertőzöttet találtak a PCR-tesztek segítségével, ami 18,34 százalékos pozitivitási arányt jelent).

koronavírus

Koronavírus: 30 beteg elhunyt, 2043 új esetet találtak kedden

Kedden 11 136 PCR tesztet végeztek el, ezek közül 2043 lett pozitív.

Az egészségügyi miniszter a kormány szerdai ülése után azt mondta, továbbra is csak két lehetőséget lát: vagy többet fognak tesztelni, vagy pedig szigorúbb intézkedések lépnek életbe.

A szigorítás bizonyos szempontból már a jövő héten elkezdődhet, hiszen Krajčí a múlt héten bejelentette, hogy a határokon már az ingázókat is ellenőrizni szeretnék. Ők jelenleg még a kivételek közé tartoznak, vagyis az országba való belépéskor nem kell felmutatniuk negatív koronavírusteszt, ám ez december 7-től megváltozhat. Bár a belépőktől a rendőrök jelenleg egy 72 óránál nem régebbi PCR-teszteredményt kérnek, ám az ingázóknak elegendő lenne egy két hétnél nem régebbi negatív antigénteszt-eredmény is.

Erről azonban még mindig nincsen hivatalos határozat, így egyelőre csak a miniszterek szavaira támaszkodhatunk. Roman Mikulec belügyi tárcavezető a válságstáb keddi ülése után szintén úgy nyilatkozott, hogy a határokon jövő hétfőtől érvénybe léphet, amiről Marek Krajčí beszélt. Megkerestük a külügyi tárca sajtóosztályát is, amely egyelőre türelmet kért, de hozzátették, hogy a határellenőrzéssel kapcsolatos részletek a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) rendeletébe lesznek foglalva, amely a közeljövőben jelenik meg.

(nar, Denník N)

Bevezető
Pozsony |

Miután a központi válságstáb elutasította Branislav Gröhling oktatási miniszter iskolanyitással kapcsolatos javaslatát, Igor Matovič saját kezébe vette az irányítást. A kormányfő tervéről egyelőre nem sokat tudni, annyit azonban már elárult, hogy hétfőn talán mégis kinyithat néhány iskola. Az ügyben felszólalt Zuzana Čaputová köztársasági elnök is, aki arra kérte a koalíciót, szüntesse be a politikai harcokat, hiszen a diákoknak vissza kell térnie az iskolapadba.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Read More

Post Comment