Alapy Gáspárt, Holczhei Árpádot, Ľudovít Gallovichot, Miroslav Jaškát és Bandor Évát díjazza Komárom
2024. 04. 19., p – 13:27
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen jóváhagyták a Pro Urbe díjakat, a díszpolgár címet és a komáromi mozicsillagot idén elnyerő személyek névsorát.
Az eddig gyakorlathoz képest idén két újítást is bevezettek a városi díjakkal kapcsolatban. Andruskó Imre (Magyar Szövetség) javaslatára egyrészt bővült a Pro Urbe díj statútuma, amely szerint már in memoriam is kioszthatják azt. Első ízben Alapy Gáspár munkásságát és áldozatvállalását ismerte el ilyen módon a képviselő-testület. Andruskó a felterjesztéséhez fűzött magyarázat során emlékeztetett, Alapy polgármesterként 80 éve ugyan nem tudta megakadályozni a gettósítást és a deportálást, viszont 1944 őszén lemondott, majd a nyilasok letartóztatták és elhurcolták, s vagy a haláltáborban, vagy az odafelé vezető úton vesztette életét. Kérésére egyúttal egy percnyi néma felállással tisztelegtek a 1944-ben meggyilkolt 2100 komáromi zsidó emléke előtt a képviselők.
Keszegh Béla (független) polgármester is méltatta Alapyt. Elmondta, Dél-Komárom például akkor fejlődött a legkomolyabb módon, amikor ő vezette a várost. Emellett mindegyik polgármestersége során „nagyon jó gazda“ volt, aki szívesen tartotta a kapcsolatot a hétköznapi emberekkel is.
A képviselők megszavazták a Pro Urbe díj további két új kitüntetettjét is. Ők Holczhei Árpád, a Selye János Gimnázium volt biológiatanára, ill. Ľudovít Gallovich, a Dunaj együttes korábbi művészeti vezetője és koreográfusa.
A díszpolgári címet idén Miroslav Jaška, a komáromi kórház igazgatója kapja. Keszegh Béla kifejtette, mindannyiuk nagy örömére szolgál, hogy a korábban sokáig elhanyagolt kórházban sorra zajlanak a fejlesztések. Ezek sok személy és intézmény munkáját dicsérik, a „mozgatórugójuk“ viszont az igazgató. Jaška szerinte a címmel a további fejlesztésekhez kaphat egy visszaigazolást, ill. biztatást.
A Pro Urbe díjat, ill. a díszpolgári címet a Tiszti Pavilon dísztermében jövő héten, április 26-án fogják átnyújtani a két Komárom közös ünnepi testületi ülésén.
Eldőlt az is, hogy idén első ízben fog csillagot kapni a Tatra Mozi mozi előtt egy színésznő. A képviselő-testület jóváhagyta Bandor Éva jelölését az elismerésre. Keszegh Béla felhívta a figyelmet a színművész érdemeire, külön kiemelve többek közt, hogy a 2015-ös évi pekingi filmfesztiválon megkapta a legjobb női mellékszereplő díját. A csillagot április 29-én (hétfőn) 17 órától leleplezik le a mozi előtt.