Lanczendorfer Zsuzsanna, a győri Széchenyi István Egyetem Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszékének docense, etnográfus, balladakutató és gyermekfolklorista a diósförgepatonyi Nálunk Polgári Társulás meghívására érkezett a községbe. Az előadóterem megtelt érdeklődőkkel, akiket először Lelkes Edit, a tavaly év végén alapult polgári társulás elnöke köszöntött. „Polgári társulásunk azért jött éltre, hogy megismertessük az itt élő embereket egymással. Ebből az apropóból hirdettük meg ezt az alkalmat is, hogy kiderítsük, a gyökereink, a népmesék, a mondókák és a népdalok, amik mindenkihez kötődnek, vajon mit jelentenek számunkra” – osztotta meg Lelkes Edit, majd bemutatta az előadót.

„Addig él egy nép, amíg messzire hallatszik a dala”

 – kezdte Sütő András, Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író egyik elhíresült mondásával Lanczendorfer Zsuzsanna, majd elindult az énekek, népdalok magyarázata felé. Megjegyezte, hogy hiába is próbálják, azt nem lehet elvenni egy néptől, ami benne van. Ilyen például az ének, a mese vagy a monda. A magyarok bújdosóénekekkel fejezték ki nemtetszésüket, tiltakozásukat, abban rejtették el nemzeti szimbólumaikat vagy egyszerűen nem nevezték nevén a dolgokat, jelképekben jelenítették meg azokat.

 „Egy népdalban sok szomorúságot és fájdalmat elrejtettek, hiszen a nép dala az életet tükrözte, ahogy Kodály Zoltán mondta. Tényleg, bánatukban és örömükben az emberek énekeltek”

 – emelte ki az egyetemi tanár. 

„Milyen jó, hogy a magyaroknak sok ezer népdala van, egy kicsit nyugatabbra már csak pár száz van az embereknek. Mi egy nagyon termékeny nép voltunk, nagy a népdalkincsünk”

 – fűzte hozzá.

Népdalaink jelképeket őriznek, melyeket jó ismerni. Azt tudjuk szeretni, amit ismerünk, jegyezte meg az előadó, majd nekikezdett az egyes szimbólumok konkrét magyarázatának. 

„Ha például tudom, hogy a menyasszonyt miért emelik át a küszöbön, akkor rögtön megbecsülöm, hogy ennyire féltik az anyát. A küszöb ugyanis egy átjáró volt a túlvilágra és a menyasszonyt, a leendő anyát védeni kellett minden téren. Éppen ezért a vőlegény vitte át, hogy a gonosz, rossz szellemeket megtévessze és azt mutassa, hogy egyedül jött”

 – osztotta meg a docens.

Az előadás során megtudhattuk, hogy mit jelentettek eleink életében az egyes korabeli tárgyakon és a népdalokban foglalt színek. Elsőként a talán leggyakoribban előforduló és legdominánsabb színt, a pirost emelte ki, ami amellett, hogy a vér színe, a szerelemé, az életrevalóságé és magáé az életé, még gonoszűző is. Lanczendorfer Zsuzsanna belekezdett a Két szál pünkönsdrózsa című népdal eléneklésébe, melybe a második sor után azonnal becsatlakozott a közönség is. Az ének után a tartalmát kielemezve megtudtuk, hogy a kihajlott pünkönsdi rózsa maga a lány, aki az útra hajol ki, hogy megtalálja kérőjét. A piros szín után a fehér következett, mely a tisztaságot és a szüzességet jelenti. Elénekelték a Fehér liliomszál, ugorj a Dunába kezdetű népdalt, ami a hajnali megtisztulás szokását idézi, valamint a Kis kece lányomat is, melyekben mind-mind szerepel a fehér szín. Szó volt még bánatról, a szomorú népdalokról, amikben a feketéről, a barnáról és sötétzöldről énekelnek. Nem hagyta ki a zöldet sem, ami ugyancsak gyakori vendég népdalkincsünkben a természet, a vegetáció és a remény szimbólumaként.

A sárgával nagyon óvatosan bántak, nem volt mindegy ugyanis, hogy az a sárga milyen árnyalatú. 

„A napsárgát szerette a magyar ember, a viaszsárgát nem. Rengeteg Napot tartalmazó mondókánk, hívogatónk van. De a halott az viaszsárga. Minden népdal, amiben benne van a sárga, annak negatív a vége” 

– összegezte Lanczendorfer Zsuzsanna. A Nap mellett beszélt még a Holdról, a Földről és azok megjelenéséről, valamint a szivárványról is, mely egy nagyon régi jelkép, ami amellett, hogy a reményt szimbolizálja, összeköti az embert Istennel. Kitért még a gyümölcsökre, valamint az egyes virágfajtákra és azok konkrét jelképrendszerére is. Népdalainkban például a rózsa, a rózsaszál, a rózsabimbó is nagyon gyakori, de jelen van a tulipán is.

Jó pár népdalt elénekeltek a jelenlévők, mire remek hangulat kerekedett. Az előadó szórakoztató anekdotákkal tartotta frissen az közönséget, nagy sikerrel, ugyanis a figyelem egy percig sem lankadt. Énekszó és kacagás váltotta egymást, miközben rengeteg fontos információt megtudtunk. A szervezők az előadás alatt házi szörppel és ásványvízzel kedveskedtek a jelenlévőket, a nézők pedig a program végeztével kérdezhettek is az előadótól. 

„Rengeteg értékes ember van a faluban, akiket ismerünk, de nem mindig kapcsolódunk egymáshoz. Szerettünk volna egy olyan platform lenni, ahol ezeket az embereket összehozzuk. Jelszavunk: a helyi érték, értékes hely”

 – árulta el lapunknak Lelkes Edit az előadást után, majd hozzátette, hogy sajnálattal látja a faluba is begyűrűző elidegenedést, melyen mindenképpen változtatni szeretnének. Ezért további izgalmas programokkal készülnek, ahol minden korosztályt megszólítanak, legközelebb a kisgyerekes anyáknak és a helyi borkedvelőknek kedveskednek egy-egy rendezvénnyel.