Eurojust: többeket őrizetbe vettek egy Európa-szerte zajló kábítószerellenes nyomozás során
2024. 07. 02., k – 20:51
Európa-szerte aktív kábítószerterjesztő hálózatra csapott le az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) és az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős uniós ügynökség, az Eurojust. A műveletben 13 embert őrizetbe vettek – derül ki az Eurojust keddi közleményéből.
A tájékoztatás szerint az Olaszországban, Belgiumban, Németországban és Ukrajnában zajló házkutatásokban több elektronikus eszközt, kábítószert, illetve készpénzt is lefoglaltak.
A 2021 óta tartó, olasz kezdeményezés nyomán indult vizsgálat kiderítette, hogy a bűnbanda több uniós és nem EU-s országba csempészett elsősorban kannabiszt és kokaint. A kábítószereket a banda Spanyolországból szerezte be, majd teherautókba rejtve juttatták el más országokba.
A nyomozásban az olasz és uniós hatóságok mellett a belga, német, spanyol és ukrán bűnüldöző szervek vettek részt.
A kábítószerkereskedelem Európában az egyik legnagyobb biztonsági fenyegetést jelenti. Az Europol bűnbandákról szóló jelentése szerint az Európai Unió legveszélyesebb bűnszervezeteinek fele érintett a kábítószerkereskedelemben, illetve az Európában elkövetett gyilkosságok 50 százaléka is kábítószerkereskedelemmel kapcsolatos.
Az ügynökség kiemelte: kulcsfontosságú, hogy az egyes országok hatóságai szorosan együttműködjenek egymással, tekintettel a bűncselekmény határokon átívelő jellegére.
Az Eurojust adatai szerint 2020 óta kétszeresére nőtt a kontinensen a határokon átívelő kábítószerkereskedelem.