Ami elsőnek az eszembe jut, az a hó, hogy havas és csendes volt a táj. Lehet,  nem volt minden karácsonykor hó, de én arra emlékszem, hogy térdig érő hóban jártunk. Talán csak azért, mert kisgyerekként minden nagynak tűnt. Gyerekkorom óta nagyot változtak a karácsonyok. Miután beléptünk az Európai Unióba, a világ kitárult, a családtagok szétszéledtek a világban, egyre ritkábbak a találkozások, és a jelenlegi járványhelyzet sem kedvez a találkozóknak, ha ráadásul még hó sem lesz, akkor bizony nagyon szürkére sikerednek az ünnepek, minden értelemben. A lányom Prágában él, nagyon úgy néz ki, hogy sem ő, sem mi nem fogunk tudni utazni, valószínűleg ez lesz az első karácsony, amelyet nem együtt fogunk megünnepelni. A személyes találkozások hiánya és a kommersz attitűdök túltengése a karácsonyi eszme felett – ezt a két negatívumot érzékeljük most.

Talán ezért is kellemesebb visszaemlékezni a gyerekkorunk karácsonyaira.

Adventkor, az év végéhez közeledve értékelni kell a mögöttünk álló évet azon célok szempontjából, amelyeket januárban tűztünk ki magunk elé. Igaz, hogy  idén mi sem teljesítettük a céljainkat és terveinket száz százalékban, bár rajtunk kívülálló okokból, mégis örömmel tölt el, hogy sok embernek segítettünk, javítottunk az életminőségükön. Örülök annak is, hogy az idősotthont sikerült megvédeni a járványtól, hogy nem volt tömeges fertőzés. 92 idős emberről próbálunk méltó módon gondoskodni azáltal is, hogy ebben a zárt környezetben részeseivé válnak az ünnepi előkészületeknek. Annak ellenére, hogy nem találkozhatnak a szeretteikkel, ugyanúgy készülődünk az ünnepekre, mint bármelyik család otthonában. Mi is csatlakoztunk a „Mennyi szeretet fér egy cipődobozba” mozgalomhoz, így a mi lakóink is megkapják a szeretetdobozt szenteste. Mindent egybevetve nehéz volt ez az év, menedzserként azt látom, hogy nem teljesítettük az elvárásokat, emberként pedig azt, hogy ez is egy jó év volt. Nagyon sok betegen segítettünk, ismét több sikeres gyógyulás történetével gazdagodtunk. Ezért jó itt. Mert itt nem lehet csalódottan zárni az évet. 

Slovák Gyula,
a légi Vitalita igazgatója