Tömörül az alsóház
Orosky Tamás
2021. 02. 14., v – 18:52
A diósgyőriek esetében nem is maga a kiesési derbin Újpesten elszenvedett 1:0-s vereség volt sokatmondó, hanem maga a meccs. A DVTK ugyanis alapból öt védővel állt fel, amely formáció nemegyszer hatosra bővült – pedig az ellenfél nem az európai kupákra vágyó élcsapat volt, hanem a szintén a kiesés elől menekülő lila-fehérek.
Mindenesetre a vendégedző, Zoran Zekic javára legyen mondva, hogy a meccs utáni nyilatkozatában reálisan látta a dolgokat. „Mindkét fél a másik hibájára várt, mintsem bátran játszott volna. Sok labdát elvesztettünk, így megnehezítettük a saját dolgunkat, ráadásul egy bedobás után buta gólt kaptunk – mondta Zekic. – A második félidőben változtattunk, több helyzetünk volt, de ez is kevés volt. Nem mutattuk meg a felkészültségünket ezen a meccsen.”
A találkozó legérdekesebb eseményét az újpesti Tallo szolgáltatta, aki a ráadás perceiben – nem meghazudtolva az egész meccsen mutatott „sebességét” – lassan sétált lefele a pályáról. Bogár játékvezető nógatására legyintett, majd mikor a bíró jelezte a csatárnak, hogy nem kell a felezővonalig elmennie, az új szabályok szerint a legközelebbi ponton kell elhagynia a pályát lecserélésekor, újfent odamondott valamit neki. Bogár erre előkapta a sárga lapot, és mivel már volt egy belőle az elefántcsonparti légiósnak, felmutatta a pirosat is, azaz a kispad helyett egyből az öltözőbe mehetett Tallo, a bállni készülő Mitrovics pedig csapkodhatott mérgében…
A forduló másik kiesési rangadója öt gólt hozott. Előbb a Honvéd fordított a Budafok ellen (2:1), hogy az újonc a ráadás perceiben ugyanezt vigye végbe (2:3). A két csapat ezzel helyet cserélt a tabellán, jelenleg a kispestiek állnak kiesőhelyen.
Mindazonáltal a különbségek minimálisak, a Honvédnak ugyanúgy 22 pontja van, mint a ZTE-nek (amely az extrém keleti hóhelyzet miatt a Szusza-stadionban „otthonra találó” Kisvárdától kapott ki 2:1-re a 94. percben kapott góllal). A Budafok 23-mal, az Újpestnek 25-tel áll.
A labdarúgó NB I 21. fordulója után lehetetlen megmondani, ki lesz a másik búcsúzó, a DVTK utolsó helye biztosnak tűnik.