Search by category:
Egyéb kategória

Már egy éve élünk a vírus árnyékában

Már egy éve élünk a vírus árnyékában
Nagy Roland
2021. 03. 05., p – 17:06

2021. március 6., szombat – 08:30
maszk

Friss ikon
Off

Törzs

Az első regisztrált fertőzött egy 52 éves férfi volt, akiről később kiderült, hogy a Velencéből hazatérő fiától kapta el a betegséget. Az éppen leköszönő Pellegrini-kormány azonnal szigorú intézkedéseket fogadott el, gyakorlatilag két héten belül bezárták az iskolákat, a boltokat, a vendéglátóipari egységeket, emellett pedig szigorú határellenőrzést rendeltek el, a külföldről hazatérőknek kötelező karanténba kellett vonulniuk.

A korlátozások meg is hozták a hatásukat, június elejére az országból szinte eltűnt a vírus: alig azonosítottak újabb eseteket, június 10-én pedig már egy fertőzött sem volt a szlovák kórházakban.

Második hullám

A második hullám körülbelül augusztus elején tört ki az országban, szeptemberre pedig már rohamosan nőni kezdett a fertőzöttek és az elhunytak száma. Az új kormány ezúttal megpróbált kevésbé szigorú ellenőrzéseket bevezetni, hogy elkerülje azt a hatalmas gazdasági sokkot, amit az első hullám idején élt meg az ország. A regionális közegészségügyi hivatalok szakemberei először az úgynevezett kontaktuskereséssel próbálkoztak, vagyis megpróbálták izolálni az igazolt fertőzöttekkel kapcsolatba került személyeket, ám ahogy a járvány szétterjedt, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy az intézmények kapacitásai erre messze nem elegendők.

Ezután jöttek a lezárások enyhébb változatai, fokozatosan korlátozták a tömegrendezvények létszámát és az éttermek teraszainak nyitvatartását, ám ez sem volt elegendő.

Lockdown

Október közepén már nem volt más választása a kormánynak, kénytelen volt bevezetni a szigorú lockdownt. Ezek az intézkedések kisebb-nagyobb változásokkal ma is érvényben vannak. A járványhelyzet viszont nem javult, sőt, a kórházak leterheltebbek, mint bármikor korábban, és a halálozási arányban is rendkívül rosszul áll az ország.

Összehasonlításképp: a Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2019-ben összesen 53 234 személy hunyt el a Szlovákiában, míg 2020-ban már 59 089. A koronavírus halálos áldozatainak száma az utóbbi egy évben elérte a 7665 főt. Ebben nagy szerepet játszik az is, hogy az országban már szétterjedt a vírus brit mutációja, amely a korábbi törzshöz képest sokkal gyorsabban terjed.

koronavírus

2020: az év, amikor egy vírus a feje tetejére állította a világot

Pozsony |

A 2020-as év minden bizonnyal úgy vonul be a történelemkönyvekbe, mint a koronavírus éve. A járvány következtében le kellett mondanunk megszokott, hétköznapi életünkről, hogy egy teljesen új, nehezebb és több korlátozással járó rutinhoz alkalmazkodjunk.

A szakértők szerint jelenleg a lakosság átoltása az egyetlen esély a járvány leküzdésére. Ahogy arról nemrégiben mi is beszámoltunk, Szlovákiába körülbelül a nyár végére érkezhet annyi vakcina, hogy a lakosság 70 százalékát be lehessen oltani. Más kérdés, hogy ez sikerül-e, mert az oltási program tempóját az utóbbi hetekben sorra érték a kritikák.

Egy biztos, a koronavírus-járvány és a vele kapcsolatos korlátozások még hónapokig velünk maradnak.

  • Összesen 2 100 474 PCR-tesztet végeztek el a szlovákiai laboratóriumokban, és 319 582 személynél mutatták ki a fertőzést.
  • Az állandó mintavételi pontok bevezetése óta összesen 14 568 554 antigéntesztet értékeltek ki, ebből 295 579 minta lett pozitív.
  • A koronavírus elleni vakcina első dózisát eddig 333 005 személy kapta meg, a második dózissal pedig 170 263 személyt oltottak be.
  • A lakosság 60 százalékának átoltásához még 2 966 995 embert kellene beoltani.
Cím
Vírusadatok az utóbbi 1 évről

Bevezető
Pozsony |

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. március 6-án azonosították az első koronavírus-fertőzöttet Szlovákiában.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Nagy Roland

Read More

Post Comment