Hát, erről sokat és sokféle szempontból lehetne mesélni. Most a hallgatókkal szemben támasztott követelményekről szólnék. Mindannyian jártunk legalább alapiskolába, s nagyon jól tudjuk, mert tapasztaltuk, hogy minél nagyobbak a követelmények, minél igényesebb a tanár, az iskola, a diák annál jobban rákényszerül, hogy tanuljon. Persze az, hogy tanul-e vagy sem, már rajta múlik, de az elvárások adottak. S azért tegyük a kezünket a szívünkre – még azok is, akiket a tudásvágy vezérelt és szerettek tanulni –, ha választani kellett, akkor mindig inkább az igényesebb tanár órájára készültünk. S évtizedekkel később is általában ezekre a pedagógusokra emlékszünk vissza, egyebek mellett azért, mert tudjuk, hogy ha akaratunk és kedvünk ellenére is, de megtanítottak bennünket egy csomó dologra.

A járvány időszakában az egyetemi tanítás is távoktatás formájában zajlott. Úgy gondolom, ennek számos előnye volt a folyamat mindegyik szereplője számára. A diák, aki korábban a rendes előadáson is csak formálisan jelent meg, de lélekben teljesen máshol járt, ezúttal elég volt, ha csak bejelentkezett, aztán nyugodtan tehette a dolgát, hiszen a tanár csak a monogramját látta, és nem szakíthatta meg folyton az előadást, hogy ellenőrizze, mindenki mindig figyel-e. Az érdeklődő diák is jól járt, mert az előadás után több ideje maradt a szakirodalom tanulmányozására, az önképzésre. S a tanárnak is több ideje volt a felkészülésre, új, az előadást tarkító ötletek kitalálására és bevezetésére, s természetesen az önképzésre, hisz tudjuk, a jó tanár is holtig tanul. Ami tehát a hallgatókat illeti, teljesen ideális körülmények között írhatták a diplomamunkájukat, készülhettek az államvizsgára. Amiből logikusan az következne, hogy idén mindenhol igényes államvizsgákat kellene tartani.

Hát nem így van. Némely egyetemeken, karokon, szakokon lepkekönnyű idén diplomát szerezni. Ugyanis csupán a diplomamunkát kell megvédeni, államvizsga nincs! Merthogy a járvány… Persze a könnyen szerzett diploma is diploma, s arról, amit leírtam, érthető módon egyetlen érintett fiatal sem beszél. Örülnek, mert nem kell megtanulniuk a többéves tananyagot. Pedig ha tudnák, mit veszítenek, beperelnék az ilyen egyetemeket. Hiszen általában épp az államvizsgára készülve tudatosulnak az összefüggések. Mintha egy függönyt húznának el, hirtelen nemcsak a részletek látszanak, hanem feltárul az egész kép. Nagy élménye ez a megismerésnek.

S őket most ettől intézményileg megfosztják. A tudásdeficitről nem is beszélve. Szerencsére nem gyógyítani fognak, s nem is házat építeni.