Search by category:
Egyéb kategória

Az emberek harmada nyitott az új munkalehetőségre
Hegedűs Norbert
2020. 08. 13., cs – 18:51

2020. augusztus 14., péntek – 07:30
pincér k
Friss ikon
Off

Törzs

A koronavírus-járvány okozta válság miatt március elejéhez képest 14%-kal nőtt az álláskeresők aránya – hívja fel a figyelmet a Grafton Slovakia személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség. Ezzel egy időben a krízis elvette az emberek kedvét a kísérletezéstől, ezért azon cégeknek, akik a konkurenciától szeretnék megszerezni alkalmazottaikat, nehezebb dolguk lesz: összességében a dolgozók pusztán 33%-a nyitott az új ajánlatokra. Ez 11%-kal kevesebb, mint március elején.

Brigádból sincs elég

Akik kénytelenek új munkát keresni, mivel elveszítették a korábbit, még akkor is akadályokba ütköznek, ha csak brigádmunkában gondolkodnak. A Profesia.sk portál összesítése szerint idén áprilistól július végéig több mint 4100 pozíciót hirdettek meg időszakos szerződésre, míg tavaly ugyanekkor több mint 9200 ilyen hirdetés közül válogathattak az álláskeresők. Ez azért is fontos, mert az idénymunkák nemcsak a diákoknak jelentenek bevételforrást, hanem sok háztartás is ezekből egészíti ki jövedelmét. A legjelentősebb változás áprilisban történt: tavaly ebben a hónapban majdnem 2500 hirdetés szólt az alkalmi munkákról, idén ez a szám nem érte el az 500-at. Ezzel együtt azonban az érdeklődők száma nem csökkent: tavaly áprilistól júliusig átlagosan 25, idén 68 ember jelentkezett egy részmunkaidős állásra. Őket leginkább a marketinggel összefüggő pozíciók érdekelték, holott elsősorban eladókat keresnek vagy éttermekbe pincéreket

A diplomás mindent visz

A portál még egy jelentős változásra hívja fel a figyelmet. Összesítésük szerint ugyanis a diplomások szinte ellopják a munkahelyeket a pusztán középiskolai végzettséggel rendelkező társaik elől még úgy is, hogy az adott pozíció nem követeli meg a felsőfokú végzettséget. A portál hangsúlyozza, hogy az országban jóval több a diplomás, mint amennyire a munkaerőpiacnak szüksége lenne: a középiskolások körében nagy az érdeklődés a felsőfokú végzettség iránt, hiszen ez magasabb fizetéssel kecsegtet, viszont a portál adatai szerint a honlapukon megjelenő álláshirdetések pusztán 21%-ában várnak el diplomát. A munkáltatók leggyakrabban érettségit kérnek a jelentkezőktől, további húsz százalékuknak pedig elég egy érettségi nélküli középfokú végzettség is. A portál a saját adatbázisát figyelve arra az eredményre jutott, hogy 2020 első félévében majdnem harmincezer diplomás reagált legalább egy álláshirdetésre, viszont a kifejezetten őket célzó hirdetés ugyanezen időszakban nem érte el a húszezret sem. Ezekben az esetekben is leginkább specifikus végzettségű dolgozókra tartottak igényt a munkáltatók: informatikusokra, tanárokra, pénzügyi elemzőkre. Ez lehet az egyik oka annak, amiért a diplomával rendelkező munkakeresők gyakrabban reagálnak olyan ajánlatokra, amelyeknél elég csupán a középiskolai végzettség. Az első félévben a diplomások 76%-a küldte el jelentkezését legalább egy olyan cégnek, ahol pusztán érettségit követeltek a jelentkezőktől. Ebből pedig már automatikusan következik az is, hogy a csak érettségivel rendelkezők jelentős hányada olyan állások után érdeklődött, amelyeknél alapfokú végzettséget követeltek.

A Grafton felméréséből az is kiderül, hogy az emberek az álláskereséshez különböző ügynökségek segítségét kérik. Ezen ügynökségek figyelmeztetik klienseiket a felértékelődött önéletrajz és a motivációs levél szerepére, valamint még inkább hangsúlyozzák az állásinterjúkon való megjelenés és kommunikáció minőségét.

Bevezető

A hazaiak 17%-a intenzíven válogat az álláshirdetések között – derül ki egy friss felmérésből. Kevesen vannak, akik úgy döntöttek, hogy munkát váltanának, ami a jelenlegi feltételek ismeretében egyáltalán nem meglepő.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szalay Hajnalka

Read More

Post Comment