Azoknak, akik mindkét oltást megkapták, elég lesz egyszer regisztrálniuk az eHranicába
Mészáros Richárd
2021. 07. 06., k – 16:23
Azoknak, akik már mindkét oltást megkapták, elég lesz egyszer regisztrálniuk. A regisztrációjuk fél évig érvényben marad. Kivételt fognak élvezni azok is, akik még csak az első adagot kapták meg, az ő regisztrációjuk augusztus 9-ig lesz érvényes, ahogy a 12 és 18 év közötti személyeké is. Azok a személyek, akik gyógykezelés végett hagyják el az országot, egy hétre regisztrálhatnak.
Az ingázóknak is elég lesz egyszer regisztrálniuk, a regisztrációjuk szeptember 1-ig érvényben marad. Ingázónak számít az a személy, akinek Szlovákiában van az állandó vagy az átmeneti lakhelye, az Európai Unió tagállamaiban, illetve Izlandon, Norvégiában, Liechtensteinben vagy Svájcban dolgozik, és az elmúlt 14 napban csak ezeket az országokat látogatta meg. Ugyanebbe a kategóriába esnek azok is, akiknek uniós tagállamban vagy az említett országok valamelyikében, illetve Ukrajnában, a nyitott határátkelőtől legfeljebb 100 kilométerre van az állandó vagy az átmeneti lakhelyük, Szlovákiában dolgoznak, és az elmúlt 14 napban csak a felsorolt országokban tartózkodtak. Feltétel az ingázók esetében az is, hogy csak munkavégzés céljából utazhatnak.
Szeptember 1-ig érvényes azon szlovák állampolgárok regisztrációja is az eHranica rendszerben, akik a szomszédos országokban, a nyitott határátkelőtől legfeljebb 100 kilométerre élnek.
A legtöbb embernek, aki péntektől Szlovákia területére lép, továbbra is regisztrálnia kell, vagyis ki kell töltenie a korona.gov.sk/ehranica weboldalon található kérdőívet. Ez alól csak a 12 év alatti gyerekek és az országon átutazó személyek fognak kivételt élvezni. A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) új rendelete pénteken lép hatályba.