Search by category:
Egyéb kategória

Változik a Covid-automata – nem lesz több országos szintű lezárás?

Változik a Covid-automata – nem lesz több országos szintű lezárás?
Mészáros Richárd
2021. 08. 10., k – 13:51

2021. augusztus 10., kedd – 14:01
Friss ikon
Off

Törzs

Az új Covid-automatát érintő javaslatról kedd késő délután tárgyal a kormány. Amennyiben jóváhagyják, már öt szín szerint – zöld, narancssárga, piros, bordó és fekete – csoportosítják az egyes járásokat. A rendszer ezúttal már nemcsak a koronavírus-fertőzöttek számát, hanem az 50 év felettiek átoltottsági arányát is figyelembe veszi majd.

Ezzel együtt már nem számíthatunk országos lezárásra, helyette az érintett régió járványügyi mutatói határozzák meg az adott járásban érvényes szabályokat. 

A Denník N információi szerint azok a régiók, amelyben legalább 65 százalék az 50 évnél idősebbek beoltottsági aránya, enyhébb intézkedések lesznek érvényben. Az egyes szolgáltatások látogatásakor ugyancsak enyhébb szabályok vonatkoznak majd azokra, akik megkapták a koronavírus elleni oltást, így például az éttermek a bordó fázisban is fogadhatnak majd oltott vendégeket a belterükben.

A javaslat szerint az iskolákat nem zárnák be, és nem is számítana, hogy az adott diák szülei megkapták-e az oltást, mindenkire azonos szabályok vonatkoznának. Az oktatást csak a főiskolákon korlátoznák.

Bevezető
Pozsony |

Az új javaslat, amely már figyelembe veszi az adott régió átoltottsági arányát, már öt szín szerint csoportosítja az egyes járásokat.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment