Mottó: „Tanulni, tanulni, tanulni!” (V. I. Lenin – legalábbis a közhiedelem szerint.) Őszintén: az ember élhet teljes életet rengetegfajta speciális tudás, ismeret nélkül is. Aztán olykor előfordul, hogy valami egészen mellékes információmorzsa újra és újra szembenéz velünk, és nem hagy nyugodni.

Tudják önök például, mit takar az U8c megjelölés? Ne ijedjenek meg, de ez egy humán mitokondriális DNS haplocsoport, pontosabban alcsoport megnevezése. Laikusan szólva arra szolgál, illetve arról szól, hogy az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS bizonyos szegmenseinek, mutációinak a vizsgálatával az emberi populáció véges számú asszonyősre/ősanyára vezethető vissza.

Konkrétan az U8c egyébként egy sok-sok ezer éve halott ember, egy régészeti talány genetikai kódjaként került képbe. M.-et győzködöm, hogy figyelj, csak egy határ, aztán itt van ez az archeopark, a titokzatos hármas sír, a környéken jó borok, lassan jön a szüret; ha végre mindenki papírjai rendben lesznek, plusz a körülmények is engedik, egy hétvégére összekaphatnánk magunkat… Sokéves barátság a mienk, belefér a letromfolás is.

M.-ék szerteágazó família, nem feltétlenül a számszerűség okán, inkább ahogy családként tételezik magukat. A nyári összejövetelek után rendre hallom az aktuális híreket, mondjuk, hogy a mama sógornője nővére lányának az elvált férjének az első házasságából származó felnőtt fia, no ő most kivel él együtt éppen. Az idei nyár viszont hozott meglepetést, meséli M., mert I.-ék üdvözült arccal és egy könyvnek látszó tárggyal jelentek meg. Mint kiderült, egy családfakutatás (mű(kutya))bőrbe fűzött eredményét hozták magukkal. Szimpatikus fiatal történészlevéltáros csinálta (mögörö – hangsúlyozta I.), vagy 250 évre visszamenőleg összeszedte az anyakönyvi adatokat, itt-ott beszúrt egy-egy sommás idézetet, díszes metszetet, a lapok szélén diszkrét növényi motívumok futottak körbe, szóval láthatóan tisztes munka volt. Húúú meg óóóh, mindenki megcsodálta, aztán ahogy a boldog családfa-tulajdonosok távoztak, persze volt egy kis élcelődés, hogy I.-ék vajon miért pont a megboldogult nagymama, az egyetlen -y végződésű családtag ágát tartották felkutatásra érdemesnek. „Ha becsukom a fél szemem, talán akadt ezen a fán egy-két bocskoros nemes, de ettől még falusi parasztok voltunk, mindenki tudja” – mondja M. De hozzáteszi, hogy I.- éknél volt egy másik dokumentum, egy másik vizsgálat is; meg nem mondja, ki csinálta, de a neve előtt meg után is állt titulus; és az egy genetikai eredményt, egy ilyen haplocsoportos besorolást tartalmazott. „És U volt. Azon belül is valami, de U, az szinte biztos” – néz rám nyomatékosan M., én pedig reménykedni kezdek, hogy így talán mégis összejön az a hétvégi morva kiruccanás.

Aztán eszembe jut, és gyorsan meg is osztom M.-mel, hogy amikor nagyon kezdő újságíró voltam, találkoztam egy szlovákiai magyar doktorandusz lánnyal, aki egy hasonló kutatásban dolgozott: a hazai roma populáció mtDNS-mintáit vetették össze indiai és egyéb adatokkal, hogy bizonyítsák az eredetükről, útjukról szóló feltételezéseket. „És?” – kérdezi kedves barátném. Összenézünk, összevihogunk. Aztán megisszuk a lassan ránk langyult pohár bort.

Rejtett tanulság: Tanulni érdemes, mert a tanulás lehetővé teszi, hogy alkalmazkodjunk a környezet, a kor változó igényeihez.