Vajon meglepődne-e bármelyikünk is, ha Aradský Richard valamelyik fatömbökből és megannyi botból, ágból álló „lényecskéi” megmozdulnának és életre kelnének a kiállítótérben? Esetleg megijednénk? Vagy „régi ismerősökként” üdvözölnénk ezeket a szobrokat, akik rokonait mintha látni véltük volna már a Duna, a Vág vagy bármelyik dél-szlovákiai folyót övező növénytakaróban megbújva?

Természetművészet

A komáromi születésű Aradský Richard számára az általa „lényecskéknek” nevezett szobrok olyan érzésekből keletkeztek, amelyek elsősorban a természethez fűződő szoros kapcsolatából származnak. „Esténként kijárok horgászni. Amikor az embernek van rá ideje, akkor hallgatja az esti csendet és zajokat. Ekkor aztán működésbe lép az agy, különféle dolgokra gondol” – árulja el faggatásunkra, ám az alkotásokhoz szükséges inspiráció több másik elemből is összetevődik. „Amikor szobrot készítek, természetes anyagokat formálok meg. Ez nálam nagyon sokáig a kő volt, most viszont ilyen ágakat, növényi eredetű dolgokat rakok össze. Kicsit váltottam, más lett a szobrászati nyelvem” – állítja, majd külön inspirációs forrásként hivatkozik, a vajkai IN SITU képzőművészeti szimpóziumra is.

Az ecetfa varázsa

„Nem használok semmilyen kötőanyagot, csak szorításokkal, fúrással rakom össze a szobrokat”

– mondja az alkotó, majd hozzáteszi, a túlnyomórészt ecetfákból származó faanyagot kizárólag a csallóközi Duna mentéről merítette: „Ez egy invazív növény, s igazából nincs valódi felhasználási lehetősége. Ezzel a fafajtával foglalkoztam elsőként, a meghámozás után gyönyörű struktúrák jöttek ki belőle. Kicsit csontszerűnek tűnik az anyaga.” Erre rímel a kiállítás leírása is, amely szerint a gazdaságilag haszontalan fafajta „az ismeretlenre és a mulandóságra” is vonatkozik. Ez a mozzanat Aradský Richard számára magától értetődő módon lényeges már csak azért is, mert ha megfelelően hosszan kint hagyná őket a természetben, teljesen, nyom nélkül lebomlanának.

Egységben a környezettel

A szobrok az elmúlt másfél év termékei. Elhelyezésük, drámai megvilágításuk utalhat akár a koronavírus által kiváltott zaklatott közhangulatra is. A megnyitón az alkotó egy rövidfilmben bemutatta azt is, hogy a szobrok miként festenek „saját” ártéri közegükben, sejtelmes körülmények között:

„Nagyon fontos számomra az, ahogyan a kép, a hang, a tér és önmagában az anyag együtt működnek. Ha valamilyen tárgyat elhelyezek kint a természetben vagy egy beltérben, s ha az nem kommunikál a környezettel, akkor az egy süket tárgy lesz, rossz helyen.”

A kiállítás 2022. február 22-ig tekinthető meg a Duna Menti Múzeum földszinti kiállítótermében.