„Az egyetemek nem készítik fel megfelelően a diplomásokat a szakmai gyakorlatra”
Bugár Anna
2021. 12. 14., k – 17:30
„Elmondható, hogy a vállalkozók egyetértettek abban, hogy az egyetemek nem készítik fel megfelelően a diplomásokat a szakmai gyakorlatra, ezért szükséges lenne a gyakorlati szakemberek bevonása a képzési folyamatba” – osztotta meg lapunkkal Martin Lidaj, a szervezet ügyvezető igazgatója, majd hozzátette, a megkérdezett vállalkozók 97%-a úgy véli, a végzősök felkészületlenül érkeznek a munkaerőpiacra. A szövetség kezdeményezésébe 50 jogi személy és 5 magánvállalkozó kapcsolódott be az egész országból. A cégek több mint fele egymillió eurós éves bevétellel rendelkezik, 5 vállalat pedig 30 millió euró feletti éves hozamról számolt be.
Lidaj érdeklődésünkre elárulta, a felmérésben résztvevők 95%-a gondolja úgy, hogy a felsőoktatásnak nyitottabbnak kell lennie a külső környezet felé, és az akadémiai szektoron kívül tevékenykedő, jó hírnévvel rendelkező személyeket kellene bevonni az irányításba. Ez a megállapítás megegyezik Ľudovít Paulis államtitkár érvelésével, mely szerint az intézményeken belül teret kell nyitni a külsős szakembereknek.
Az oktatási tárca által kidolgozott reformtervezetet számos kritika érte, elsősorban az oktatási rendszer politizálását rótták fel az érintett szervezetek és intézmények képviselői. A szaktárca vezetője és a felsőoktatásért felelős államtitkár azonban épp az oktatás színvonalának emelésével, valamint a magasabb szintű szakmaiság megteremtésével védekezett. A tárcaközi egyeztetés során közel 300 észrevételt dolgoztak bele a javaslat szövegébe, a felsőoktatási intézmények azonban továbbra is ellenzik a minisztérium javaslatát – a nyitottabb irányítás helyett több anyagi forrást követelnek, meggyőződésük, hogy a minőségi oktatáshoz és az európai színvonal eléréséhez egyszerűen több pénzre van szükség.
A közvélemény-kutatásból kiderült, a megkérdezett vállalkozók több mint háromnegyede szerint az államnak társfelelősséget kell vállalnia az egyetemek irányításáért, és megfelelő környezetet kell teremtenie a tudományos intézmények, illetve a munkaadók támogatására, valamint a közös együttműködés motiválására.
A vállalkozók 90%-a üdvözölné a felsőoktatási reformot – derül ki a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) felméréséből. Állítják, a végzősök nem felelnek meg a munkaerőpiac követelményeinek.