Search by category:
Egyéb kategória

Történelmi dunaszerdahelyi bravúr kézilabdában

Történelmi dunaszerdahelyi bravúr kézilabdában
Elek Zoltán
2022. 01. 16., v – 17:49

2022. január 16., vasárnap – 18:34
Friss ikon
Off

Törzs

Az első mérkőzés valóságos gólesővel indult, szinte minden támadásból betaláltak a játékosok, de rendre a szerdahelyiek voltak előnyben. A kapusok közül először Oguntoye Viktória kapta el a fonalat, aki 5:5-nél ziccerben tudott védeni, így a vendégcsapat nem tudta átvenni a vezetést. Ez végül a 24. percben sikerült nekik először, ekkor már két hetest is elrontottak a hazaiak. Úgy tűnt ez nem viselte meg őket nagyon, hiszen Bízik Réka a rossz büntető után szinte azonnal cunderral szerzett gólt. A félidő végén jött a harmadik kimaradt hetes is, így 13:12-nél vonultak öltözőbe a csapatok.

A szünet után már nem ment ennyire a góllövés egyik csapatnak sem, a kapusok teljesítménye feljavult és a kapufáról is általában kifelé pattant a labda. A HC DAC védelmét az egész mérkőzésen próbálta felőrölni a Kristianstad beállója és sokszor sikerrel is járt. Amikor úgy tűnt, hogy már összeállt a Hudák-Némethová hármas védő páros, a kiállítások megtörték az összhangot. A második játékrész első húsz percében minössze 11 gól esett, 5:6-os megosztásban. A svéd csapat ekkor azonban megtorpant és hat perccel a vége előtt már háromgólos hátrányba került. Köszönhető volt ez annak is, hogy a negyedik szerdahelyi hétméteresből megszületett az első gól Sári Barbara révén. A sportcsarnokba kilátogató nézők végig buzdították a csallóközieket, ekkor pedig még rá is tettek egy lapáttal. Ez is kevésnek bizonyult, hiszen a vendégek edzője időt kért, amely nagyon jót tett csapatának, sorozatban öt gólt tudtak lőni. Az utolsó percre már eldőlt, hogy a svédek győznek, de nem volt mindegy, hogy egy vagy kettő lesz-e közte. Végül a cseh játékvezetők nem adták meg Élő Beatrix, mint kiderült, utolsó utáni pillanatban született gólját, így 21:23 lett a végeredmény.

A hazaiak vezetőedzője természetesen nem volt teljesen elégedett játékosai védekezésével sem, de mégsem ebben látta a vereség fő okát. „Nem vagyunk még igazán összeszokva a hármas védőknél. Ma négy játékost is használtunk ott, de van aki sérülésből jött vissza, és van aki még most sem teljesen egészséges, így rotálnunk kellett. De nem ezen ment el a meccs, hanem inkább azon, hogy a támadójátékunk elég gyengére sikeredett – kezdte az értékelést Debre Viktor, aki a kihagyott hetesekről is szót ejtett. – Benne van a játékban, hogy akár három hetes is kimarad. Azt a zónát lőttük a kapusnak, amit nem szabadott volna. Szépen beleállt a félmagas lövésekbe és egyébként is jól védett. Elég magas játékos, amihez nem vagyunk hozzászokva. Nekünk van egy magas kapusunk, de a bajnokságban nem sok van rajta kívül.”

Ebben az egy napban csak a regeneráción lesz a hangsúly. Azt játszotta a csapat amit megbeszéltünk. Az ellenféltől is azt kaptuk amit vártunk. Ők jobban bírták a végét. Jobban tudtak koncentrálni az utolsó percekben és belőtték a helyzeteket, mi pedig kihagytuk. Két gól a kézilabdában nem sok, hiszen öt perccel a vége előtt még mi vezettünk hárommal. De nem lesz egyszerű, mert most is láthattuk, hogy egy masszív, erős csapat az ellenfél. Egy nap alatt taktiailag már nem lehet semmit hozzátenni, abból kell dolgoznunk, amit eddig megtanultunk” – zárta az értékelést az edző.

A kapuban Oguntoye Viktória hozta a bravúrokat, de többször is úgy tűnt, hogy nem volt szerencséje és néhány labda éppen csak becsorgott a gólvonalon túlra. „Ha megvan az első védésem, onnantól kezdve bele tudok jönni a mérkőzésbe. Mind a két csapat keményen védekezett, az eredmény is mutatja, hogy nem volt túl sok gól, pedig az elején szinte minden lövés a hálóban kötött ki. Elég bosszantó egy ilyen rangadón amikor már a negyedik olyan lövés pattant be valahogy, amiről tudom hová megy és bele is tudok érni. Ehhez már szerencse is kell. Volt amikor ők lőttek három kapufát sorban, úgyhogy mondhatni ez a faktor oda-vissza megvolt. A hajrában vezettünk 21:18-ra, kértek egy időt és csináltak egy 0:5-ös sorozatot. Nem voltunk erre a fordulatra felkészülve, fejben fáradtunk már ekkorra. Tipikus skandináv kézilabda volt ez, amikor pillanatok alatt tudják megfordítani az meccset. Fel kell javulnunk holnapra, de nincs szinte semmi időnk. Próbálok majd a beállósukra is jobban felkészülni, mert be kell vallani, hogy okosan lőtte a helyzeteit. Bízom benne, hogy mi fogunk a végén örülni és meg tudjuk fordítani az állást.”

Leírás

Erika Rajnohová szombaton a csapat legeredményesebbje volt 5 góllal. Fotó: Fekete Nándor

A vasárnapi visszavágón kevesebb mint 15 perc alatt meglett a továbbjutáshoz szükséges 3 gólos előny. Talán emiatt is, de sok volt a durva fault, meglepetésre sokszor csak sárgat lapot adtak a bírók egyértelmű kétperces szabálytalanságokra. A svédek nem engedték, hogy elhúzzon a DAC, sőt, egy alkalommal 2 gólra is visszajöttek, de a félidőre Bízíkék megint feltornázták a különbséget 5 gólosra (17:12).

A második félidőben szinte gáláztak a hazaiak: remekül működö védekezés mellett dinamikus támadásokkal szerezték sorra felállt fal ellen is a gólokat. Bízik Boglárka irányításával Némethová és Élő felváltva szerezték a találatokat, a szombaton kiemelkedőt nyújtott Rajnohová pihenhetett is. A 43. percben már 25:16 volt az állás, a csarnok tombolt. A végén a svédek még kicsit keménykedtek (egyikük piros lapot érően taszította fel Bízíket), védekezést váltottak, de így nagyarányú, 33:21-es vereséget szenvedtek. A HC DAC továbbjutott az EK negyeddöntőjébe.

Bevezető
Dunaszerdahely |

A HC DAC női kézilabdacsapata szombaton és vasárnap az Európa-kupa nyolcaddöntőjében a svéd Kristianstad csapatával mérkőzött.

Település / hely
Dunaszerdahely

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Elek Zoltán

Read More

Post Comment