Kuciak-gyilkosság: Zlatica Kušnírová kemény üzenetet küldött a politikusoknak
Balaskó Réka
2022. 01. 25., k – 10:03
A párt a bíróság szerint megrendelésre gyilkolták meg 2018. február 21-én. A végrehajtót – Miroslav Marčekot, sofőrjét, Tomáš Szabót és a közvetítő Andruskó Zoltánt bűnösnek találták és hosszú büntetést szabtak ki rájuk. A gyilkosság két megnevezett megrendelője – Marián Kočner és barátnője, Alena Zsuzsová – továbbra is csak vádlottként szerepelnek. És ez az oka annak, hogy az áldozatok szülei még mindig nem találnak megnyugvást.
Kušnírová szerint négy év után a társadalom teljesen megosztott: „Akik rosszak voltak, azok még rosszabbak lettek, és akik még rosszabbak voltak, azokból ördögök lettek!” – mondta. „Amikor látom, hogy mi történik itt, például a súlyos bűncselekmények gyanúsítottainak szabadon bocsátása terén, kevés reményt látok.” Martina édesanyja arról is beszámolt, hogy majdnem találkozott Robert Ficóval, aki a gyilkosság idejében a miniszterelnöki posztot töltötte be. „Ha találkozam volna vele, akkor arról az összes napilap írna, rendőrt kellett volna hívni” – mondta a pluska.sk-nak.
Fotók: pluska
(pluska)
Ján Kuciak és menyasszonya Martina Kušnirová meggyilkolása óta már majdnem 4 év telt el. A gyilkosság megrendelőit egyelőre még nem büntették meg tettükért. Martina édesanyja, Zlatica Kušnírová kemény üzenetet küldött a politikusoknak