Hol bújik meg a csoda?

Rendkívül bizalmas kapcsolatba pirkadatkor, harmatos fűben kerül a tájjal a barangoló, vagy amikor az alkonyat pírjában megérzi, hogyan érik össze a mező nap érlelte illata. Akkor válik második otthonunkká a határ, amikor már úgy ismerjük az egykor még lovas szekereken, kerékpárosok által előszeretettel használt földutakat, mint saját csuklónkon az erezetet.

Vannak kora reggeli, vagy szolgálati utak idején lopott percek, esetleg kenyérvégként leszelt munkanapi alkonyatok, amikor hosszabb utakra nem futja, de rövid autózást, kerékpározást követően a bizalmasan ismert helyeken rövid idő alatt felüdülhetünk. Röpke, igen hatékony kivonulásként élhetjük meg a lakóhelyünkhöz közel, odakint a szabadban töltött időt, ha mélyebbre merészkedünk a nádasba, ha rátérünk egy alig kitaposott ösvényre. Rájövünk, hol raktak fészket a vízimadarak, és évszakonként új és új ajándékokkal lep meg a természet.

A Bokrosi szikesek

Nemrégiben fedeztük fel ezt a tájegységet a komáromi járásbeli Izsa kataszterében, de szerelem volt első látásra. Sőt, végre megtaláltuk azokat a földutakat, ahol folytathatjuk a hajnali futásokat, alkonyati barangolásokat. Korábban az érsekújvári járásbeli Tótmegyernél lévő, a Natura 2000 európai jelentőségű területei között számon tartott mező rejtegetett hasonló izgalmakat. A vörös hasú unka élőhelye, a magyar sóvirágként emlegetett kisfészkű aszat, a szikes puszták jellemző növényének lelőhelyén. Jozef Lengyel zoológussal bejártuk a közeli János majort, amely az erdei egerészölyvek, mocsári kányák, hollók, őzek élőhelye. A nagysurányi szikeseken több száz madáretetőt szereltek fel a fákra.

A Bokrosi szikest első alkalommal Marcelháza irányából, a hepehupás földúton közelítettük meg, és minden túlzás nélkül állítjuk, húsznál több nyulat, hat-nyolc őzet, rengeteg fácánt számláltunk meg az úton. A magas sótartalmú, szikes talajnak köszönhetően egyedülálló helyről van szó. A tájékoztató tábla az Izsához közeli főút letérőjénél lévő legelőnél van. A terület 1988-tól Bokrosi szikes védett természeti terület néven a 4. fokú védelem alatt áll. Elszórtan előfordul rajta a veszélyeztetett bárányparéj, a sziki útifű, vagy a gyógyhatású, gyulladást csökkentő sziki üröm és a pozsgás őszirózsa. Szöcskék, sáskák ugranak el a lépteinket hallva, a ritka sisakos sáska mellett, ha szerencsénk van, láthatunk nagy tűzlepkét, ökörszemlepkét, vagy fürgegyíkot. Fészkelő helyként a karvalyposzáta, a fürj kedvenc helye, de más évszakokban a barna rétihéja, vagy a kékes rétihéja is itt tanyázik. A tölgyek, hársfák, juharok tövében kissé szemellenzősen kell ugyan közlekedni, mert a part túloldalán lévő szemétlerakó jócskán elcsúfítja a hajnali áhítatot.

A bütykös hattyút ez nem nagyon zavarja, nemrég fészket rakott a vízgyűjtő hídjánál, már alig várjuk, hogy lássuk a kicsinyeit!

Közel a Duna partja

A legelőnél megállva gyönyörködhetünk a juhokban és a kecskenyájban, majd átellenben rövid idő alatt eljutunk a Duna izsai partszakaszához. Kisebb-nagyobb farmok találhatók a közelben.

Az egyiken fehér lovakat tartanak, ám a foghíjas kerítés lehetővé teszi az állatoknak, hogy a töltés oldalában, vagy annak a tetején nyargalásszanak. Időnként letérnek a folyópart felé, ezért ajánlatos otthon hagyni a kutyákat. Egyrészt azért, mert tavasszal rengeteg fészekrakó madár és kisállat neveli kicsinyeit, másrészt meg a lovak sem igazán vennék jónéven az idegen betolakodót. A Duna újabb izgalmakat rejt, napban nyújtózó, szárítkozó kárókatonákat, gémeket, a partszélen felemelő a csapatokba verődő vadkacsák látványa, a gyöngykaviccsal borított partszakaszon hamisítatlan tavasz van.

Végigbarangolhatjuk az említett szakaszokat gyalogosan, de ha egy-egy megállót gépkocsin érkezve ejtünk útba, akkor se legyünk restek és vállaljuk be a több kilométeres szakaszok gyalogos felfedezését. Kocoghatunk is egyet, az a lényeg, hogy osztozzunk a táj csendjében és nyugalmában. Teljesen másként indul egy munkanap, ha a hajnali vándor begyűjti tarsolyába a természet kínálta ajándékokat, és azokból szemezgethet a nap folyamán.