Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő Brüsszelben elérte, hogy Szlovákia nem marad kőolaj nélkül. Az orosz kőolaj addig jön majd a kőolajvezetéken, amíg nem tudjuk teljes mértékben mással helyettesíteni – tette közzé pénteken a kormányhivatal arra reagálva, hogy Gyimesi György, az OĽaNO parlamenti képviselője Richard Sulík (SaS) gazdasági minisztert bírálta. A kormányfő azt tanácsolja Gyimesinek, ha bármilyen kételyek merülnek fel benne, először a miniszterrel beszéljen, és csak utána a médiával.
„Az uniós vezetők tanácskozásán a kormányfő arra támaszkodik, amiről korábban a szakminiszterek, ebben az esetben a gazdasági miniszterek egyeztettek. Minden egyes minisztériumnak minden esetben az ország polgárainak érdekei szerint kell eljárnia, és a kormányfőnek nincs tudomása arról, hogy most ennek ellenkezője történt” – közölte Ľubica Janíková, a kormányfő szóvivője.
Gyimesi pénteki sajtótájékoztatóján azzal vádolta meg Sulíkot, hogy nem használta ki a lehetőséget, és Eduard Heger kormányfő számára nem készített elő megfelelő alapanyagokat az uniós csúcsra, hogy jobb feltételeket érjen el Szlovákia számára. Szerinte ennek az lehet a következménye, hogy emelkednek az üzemanyagárak, üzemanyaghiány lép fel, sőt akár az is megtörténhet, hogy le kell állítani a Slovnaftot. Gyimesi ezért lemondásra szólította fel Sulíkot, de azt nem árulta el, hogy aláírásgyűjtésbe kezd-e a parlamenti képviselők között a leváltás indítványozása érdekében. Sulík azzal válaszolt, hogy Gyimesi tulajdonképpen Eduard Heger kormányfőt bírálja, aki Brüsszelben beleegyezett az embargóba. Az OĽaNO nyilatkozatban állt ki Heger mellett.