Peter Pellegriniben, a Hlas vezetőjében már többen bíznak, mint Zuzana Čaputová köztársasági elnökben, derül ki a Focus ügynökség felméréséből. Igor Matovič pedig a legelutasítottabb szlovák politikus. A pénzügyminiszter ezért megbélyegezve érzi magát. Forró Krisztiánnak, a Szövetség elnökének ugyanakkor a megbízhatósági indexe stabilan nyolc százalékon van.
Hivatalba lépése óta ez az első olyan Focus-felmérés, amely szerint nem Čaputová a legmegbízhatóbb politikus. A májusi adatok szerint két százalékponttal megelőzte őt Peter Pellegrini, az ellenzéki Hlas elnöke. Ugyan a különbség a statisztikai hibahatáron belül van, de a februári adatokkal összehasonlítva látszik, hogy azoknak az aránya, akik megbíznak a Hlas elnökében, növekedett, míg az államfőben bízók aránya stagnál. Čaputová esetében ez a stagnálás egyébként egy közel kétéves csökkenés után állt be. A bizalmi mutatója 2020 őszén volt a csúcson, akkor a megkérdezettek 66 százaléka bízott benne. Ezzel együtt Pellegrininek is volt már 55 százalékon a megbízhatósági mutatója, mégpedig a 2020-as választás utáni időszakban szerepelt ilyen jól.
Februárhoz képest Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnököt néhány százalékponttal megelőzte Richard Sulík, a koalíciós SaS vezetője, de Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke is. Az utóbbi két politikusban a megkérdezettek 30 százaléka bízik. Fico megbízhatósági mutatója a 2020-as parlamenti választás óta egyébként folyamatosan növekszik, két éve csak a válaszadók 19 százaléka bízott benne.
A kutatás szerint a legkevésbé megbízhatónak vélt szlovák politikus Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter, akibe csak a megkérdezettek 11 százaléka helyezte a bizalmát, de ugyanakkor 88 százalék tartja őt megbízhatatlannak. „Önök a 21. század zsidójává tettek engem” – reagált Matovič a felmérés adataira. Szerinte ahogy a náci Németország idején Adolf Hitler minden problémáért a zsidóságot hibáztatta, úgy őt is sokan egyfajta bűnbakká akarják tenni. De arról is beszélt, hogy elfogult újságírók jogtalanul támadják őt. A pénzügyminiszter ezen nyilatkozatát egyébként elítélte az igazságügyi tárca államtitkára, Ondrej Dostál (SaS-jelölt), aki szerint az ilyen hasonlat gusztustalan és szégyenletes. Szerinte ez önmagában elég kellene legyen ahhoz, hogy a kérdéses politikus visszavonuljon a közélettől. Közvetlen Matovič előtt szerepel Marian Kotleba, a fasiszta ĽSNS vezetője (11 százalék bízik benne, 85 százalék nem bízik benne).
A közvélemény-kutatásban Forró Krisztiánnak, a Szövetség elnökének a bizalmi mutatóit is felmérték. Eszerint májusban a megkérdezettek nyolc százaléka bízik benne és 40 százalék nem veti bele a bizalmát. Februárban ugyancsak 8 százalék bízott benne, de valamivel többen, 46 százalék volt bizalmatlan vele szemben.
A Focus ügynökség a mostani reprezentatív felmérést 1008 válaszadó megkérdezésével május 25. és május 31. között készítette.